Sztárok

Megtalálták VV Fanni mobilját

Egy szervizből került elő a készülék, amely közelebb viheti a rendőröket VV Fanni gyilkosához.

Minden eszközt bevet a rendőrség, hogy felgöngyölítsék VV Fanni ügyét. A fiatal lány holttestét speciális alakulatokkal, kutyákkal és drónokkal kutatják, miközben próbálnak tárgyi bizonyítékokat gyűjteni és szóra bírni a feltételezett elkövetőt, aki előzetes letartóztatásban van tavaly óta. A férfi még mindig nem beszél, csak annyit ismert el: ő vitte el Duna-parti lakásából Fannit, de állítja, a lány akkor még élt.

Röviddel eltűnése előtt VV Fanni lecserélte telefonját, és a régi mobilt leadta egy szervizbe megjavíttatni. A rendőrök most erre a készülékre bukkantak rá. A nyomozók szerint a lány és gyilkosa korábban beszélhettek vagy üzenhettek egymásnak, aminek nyoma lehet a telefonban.

VV Fanni a ValóVilág-villában

A lány édesanyja a Blikknek megerősítette, hogy a rendőrökhöz került a készülék. „Azt még mesélte a lányom, hogy beadja szerelőhöz, mi pedig nemrég kerestük a papírjait, hogy elmehessünk érte, de tulajdonképpen azt sem tudtuk, hova adhatta be. Azóta megtudtuk, hogy lefoglalták a rendőrök” – mondta a feldúlt anyuka, aki nagyon szeretné, ha végre pont kerülhetne lánya ügyének végére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top