Sztárok

Így indul ma az Áll az alku!

20:35 perctől Gundel Takács Gábor ismét műsort vezet.

Január 25-én derült ki, hogy február 5-től folytatódik az Áll az alku, a 24.hu akkor azt írta, hogy a gameshow iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés a szereplőválogatáson, állítólag két hét alatt közel hatezren jelentkeztek játékosnak. Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója elmondta: a TV2 tavaszi műsorstruktúrájának fontos részét képezik a vetélkedők, ezek közül is az Áll az alku az egyik legerősebb brand, amelyben hatalmas szerepe van Gundel Takács Gábor személyének.

Az új évadban két újdonság is lesz a játékszabályzatban, és mindkettő növeli a játékosok esélyét a nyereményre. A 22 táska egyike ezúttal egy malacot rejt. A játékosnak lehetősége lesz az első 5 táska nyitása során bármikor bemondani, hogy él a „malactippel”, vagyis megpróbálja eltalálni, melyik táskában bújik meg a figura. Ha sikerül neki, 500 ezer forintos garantált nyereménye lesz, amit biztosan hazavihet. A 23-as táska pedig még több lehetőséget ad a játékosoknak: a „felez”, a „dupláz”, és a „+1 millió” mellé bekerül az „újra játszhat”. Tehát, ha valaki él a 23-as táska lehetőségével, és az „újra játszhat” táskát nyitja ki, akkor a következő adásban visszaállhat a helyére, nem érkezik új játékos, és ugyanazzal az eséllyel játszhat tovább mint a többiek.

Itt az első előzetes: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top