Sztárok

Kiesett, mégis tovább szárnyal A Dal cyber mackófelsős hőse, Andy Roll

Habár A Dal harmadik előválogatójából kiesett, mégis sokakban hagyott kitörölhetetlen emlékeket Andy Roll és a Turn the lights on című produkció. Mi feltettük az előadónak azokat a kérdéseket, amelyek valószínűleg mindenkiben felmerültek a produkciója kapcsán... Habár mindenre felkészültünk, a válaszok azért minket is megleptek.

Kezdjük az elején. Aki nem látta A Dal 2018 harmadik előválogatóját, és benne a nagyváradi Andy Rollt, aki furcsa felsőben, furcsa arckifejezésekkel, de sosem lankadó lelkesedéssel énekelt a színpadon, az először is pótolja, mert ez a produkció sok pontban magyarázatokat igényel, amiket mi meg is szereztünk az illetékestől. Ahhoz azonban, hogy az énekes válaszait kellőképpen értékelni tudjátok, mindenképpen látni kell, mit művelt az Euroviziós Dalfesztivál magyar válogatóján élő adásban.

Most pedig lássuk a medvét! Illetve Andyt! Ha úgy érzitek, ez a produkció szürreális volt, akkor csak képzeljétek el, mi lett volna, ha az előadó eredeti tervei szerint állítják színpadra a dalt.

A DAL 2018 után ezt mesélte Andy Roll

Kiestél… Hogy érzed most magad?

Én ugyan valóban kiestem, de a dalomat kiadták, így az szárnyal tovább. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam az interneten, nem várt sikert ért el, szóval ki tudja, hol áll majd meg…

Csalódott vagy?

Számítottam rá, hogy kiesek, mert tisztán ki van írva, hogy a magyar dalt keresik, én pedig angolul énekeltem. Írtam én egy magyar dalt, először azzal akartam benevezni, de aztán megszületett ez a másik is, és a kisfiam unszolására végül ezt adtam be.

És a táncos gyerekek hogy kerültek mögéd?

A produkció ötlete volt, nem az enyém. Én igazából nem is láttam őket, mert mindig a hátam mögött voltak. Majd vissza kell néznem, hogy tudjam. De csodálatosak voltak, énekelték a dalomat, és közben táncoltak. Nekem ez már egy nyeremény.

Schell Judit a ruhádat cyber mackófelsőként jellemezte. Ezt miért vetted fel?

Eleinte egy dobozt akartam a fejemre tenni szemekkel és egy nagy mosollyal, és rá egy szarvat, ami kijön belőle, és azon van egy Lada-lámpa… És amikor bejön a refrén,  azt szerettem volna, hogy annál a sornál, hogy  Turn the lights on,  gyulladjon ki. A produkció végén pedig levettem volna a dobozt, széttörtem volna, és akkor robbant volna az egész. Azt mondták a rendezők, hogy ez nem lehetséges, akkor találtuk ki ezt a felsőt. Eredetileg a kapucnijába lámpák lettek volna varrva, de aztán végül erről lemondtam, mert nem éreztem magam jól benne. Így maradt ez a felső. Az adás előtt hárman meg akarták venni tőlem.

Fotó: Facebook/Andy Roll a DAL 2018 versenyzője

És egyáltalán miért neveztél? Hogyan született ez a dal?

Unatkoztam otthon. Nem ment semmi jó a tévében…

Mert akkor még, ugye, nem volt képernyőn A Dal…

Igen, igen, azért… Szóval nálam volt a gitár, és akkor összejött a dallam. Elmentünk zenélni utána egy csodálatos kertbe, és  ott 40 perc alatt megírtam hozzá a szöveget. És nagyon örülök, hogy itt lehettem ezzel a szerzeménnyel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top