Sztárok

Közellenségből úriember – 70 éves Alice Cooper

Ha úgy vesszük, ő volt az eredeti Marilyn Manson, mára mégis köztiszteletben álló úriember lett belőle, ami fiatalabb kollégájáról aligha lesz elmondható bármikor. Mégis hogyan történhetett ez meg Alice Cooperrel?

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját a nemrég Magyarországon is megfordult Alice Cooper, aki negyven évvel ezelőtt még bőven közellenségként fújta el a gyertyákat a tortáján ugyanezen a napon, most viszont már köztiszteletben álló úriemberként fogadhatja a jókívánságokat. Ennyi idő alatt persze bárkinek fordulhat nagyot az élete, de mégis hogyan változott ekkorát annak az embernek a megítélése, akit a már nevében is elbűvölő sokkrock keresztapjának tartanak, és a mai napig minden este lefejezi magát a színpadon? Hát nézzük.

Azért eleve nem ették olyan forrón a kását

Alice Cooper a maga idejében sok szempontból szélsőséges karakter volt, de kilógott a saját skatulyájából is – erről rengeteget mond, hogy már 1975-ben figyelemfelkeltő balladát írt a rengeteg rémálomszerű téma mellett a nők által elszenvedett családon belüli erőszakról is, cseppet sem zavartatva magát amiatt, hogy mindezt egy kifejezetten maszkulin műfaj egyik első számú képviselőjeként lépi meg. Az Only Women Bleedet ugyan a rádiók ironikus módon pont nem nagyon játszották, mert a szövegre oda sem figyelve azt hitték, hogy a menstruációról szól, de így is nagy sláger lett, az interneten pedig ma is találni olyan beszámolókat, amelyekben erőszakos kapcsolatban élt nők arról írnak, milyen sokat jelentett nekik a dal.

Nagyot változott

Karrierje elején Alice Cooper a rock and roll sztárok tipikus életét élte nagybani drog- és alkoholfogyasztóként, de amikor végleg elszaladt vele a ló, szembenézett önmagával, és leszámolt a függőségeivel. Most már több mint harminc éve egy kortyot sem ivott, és nem nyúlt drogokhoz sem, így sikerült megmentenie zátonyra futott házasságát, és saját bevallása szerint olyan új életet kezdett, amely köröket ver a korábbira.

Fotó: George Stroud/Express/Hulton Archive/Getty Images

Hűséges, mi több romantikus

Apropó házasság: az a bizonyos frigy még ma is tart Sheryl Goddard balettoktató-koreográfussal, márciusban lesz az esküvőjük negyvenkettedik évfordulója. Cooper elmondta, hogy ez idő alatt egyszer sem csalta meg a feleségét – akiért egyébként Raquel Welchet hagyta ott annak idején –, a hosszú kapcsolat titkaként pedig azt nevezte meg, hogy a mai napig randevúznak Sheryllel. (És bár Alice Cooper úriemberségéhez nincs feltétlenül köze, jó tudni, hogy ehhez az egyik kedvenc helyszínük Budapest: az énekes a Fox Newsnak azt mondta, a magyar főváros Párizsnál is romantikusabb a labirintusszerű kis utcáival, amelyeket a turista soha többé nem talál meg, miután egyszer felfedezte őket.)

„Mi a boldog házasság titka? Ne azt a nőt vedd el, akit szeretsz, hanem akibe szerelmes vagy.”

Alice Cooper és felesége, Sheryl Goddard (Fotó: Cindy Ord/Getty Images for Shinola)

Golfozik

A golf köztudomásúlag az úriemberek sportja, Alice Cooper pedig hatalmas spíler: heti hat nap játszik, sőt saját jótékonysági celebtornát is rendez minden évben. Na jó, azt persze mi sem gondoljuk komolyan, hogy a golf bárkit úrrá tesz (egy narancssárga bőrű, furcsa hajú ember ezt mostanában elég nagy nyilvánosság előtt bizonyítja), Alice Cooper jó hírében viszont tényleg hatalmas szerepe van, ugyanis saját bevallása szerint az alkoholtól és a drogoktól való megszabadulásához a hite mellett a játék jelentette a legnagyobb segítséget.

Cooper Dubajban golfozik (Fotó: Warren Little/Getty Images)

Segíteni is szeret

Amióta leszámolt a függőségeivel, Alice Cooper sokat tesz azért is, hogy másokon segíthessen: „nagyban” Solid Rock Foundation nevű alapítványán keresztül támogatja a problémás sorsú gyerekeket és tinédzsereket immár 23 éve, rockzenészkörökben pedig személyesen is vigyáz a szenvedélybetegséggel küzdő sorstársaira. Ahogy egy interjúban elmondta, ő az az ember, akit bárki felhívhat a szakmából azzal, hogy nem szeretné nagydobra verni, de baj van, és sokaknak komoly segítséget is tudott nyújtani.

Alice a Solid Rock alapítvány fiataljaival kártyázik (Fotó: Solid Rock Foundation)

Barátnak sem utolsó

Hogy Alice Coopert mindenki szereti, az abból is nyilvánvaló, ahogyan ő beszél szinte bármely másik hírességről, és ahogyan róla beszél szinte bármely másik híresség. Hogy a felejthetetlen David Bowie-tól a távozásával szintén jókora űrt hagyó Lemmy Kilmisterig a rockzene összes régi nagy alakjával jóban volt, az persze nem meglepő, de olyanokkal is szoros kapcsolatot ápolt és ápol, mint a stílusától a lehető legmesszebb állt country- és popsztár, Glen Campbell, vagy a teljesen másik generációhoz tartozó Johnny Depp és a tavaly elhunyt Chris Cornell. Haragosáról pedig még véletlenül sem tudni.

Alice Cooper és Johnny Depp egy New York-i koncerten (Fotó: Kevin Mazur/Getty Images )

Nem is veszi komolyan magát

A tavalyi év egyik legviccesebb celebsztorija volt, amikor Alice Cooper elmondta, hogy 40 év után rátalált a cuccai közt egy jó 2-3 milliárd forint értékű Andy Warhol-nyomatra, amit olyan részegen vett az akkor még ismeretlen művésztől, hogy nem is emlékezett rá. Ez a kis történet elég jól demonstrálja, mennyire veszi komolyan magát műsoron kívül a színpadon morózus zenész – az ördögi figura olyannyira csak egy szerep, hogy Cooper interjúkban néha be is mutatja, hogyan alakul át a fejtartása és az arckifejezése megváltoztatásával a közismert rémmé. Egyszóval hiába hallgat egyik legnagyobb slágere a No More Mr. Nice Guy címre, ez csak napi két órában igaz rá, a fennmaradó időben egy tényleg imádni való figurával van dolga mindenkinek, aki remélhetőleg még hosszú évtizedekig boldogít sokakat ezután is mindkét minőségében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top