Sztárok

Jóbarátok 2018: mindenki akarja, leszámítva azokat, akik összehozhatnák

Miért nézik meg 2018-ban hatvanmillióan egy Jóbarátok-mozifilm állítólagos trailerét, ha sejthetően blöff az egész? És vajon van-e remény, hogy valamilyen formában mégis feltámadjon a közönségkedvenc szitkom? Egyik kérdésre sem túl vidító a válasz.

Bő egy héttel ezelőtt ismét az a hír okozott felbolydulást az interneten, hogy folytatódik a lassan már 25 éves Jóbarátok, ugyanis előkerült egy trailer, amelyből úgy tűnt, hogy a hat szereplő összeáll egy mozifilmre. A videó ugyan trailernek kicsit talán hosszú és mindenképpen elég összefüggéstelen volt, ráadásul túl hirtelen is jött, de kétségkívül ügyesen sikerült összerakni, minthogy pedig a Jóbarátok bravúros történetvezetés tekintetében sosem tört a John Le Carré– és James Ellroy-regények babérjaira, teljesen hihetetlennek sem lehetett nevezni, így aztán pár nap alatt csaknem 60 millióan látták, és ennek a tömegnek egy jelentős hányada be is dőlt neki. 

Nincs új a nap alatt

Ettől még persze az előzetes kamu volt, többek közt a Született szinglik, a Web-Terápia, a Sikersorozat és az Ellen show egyes jeleneteiből lett összevágva, amelyekben együtt volt látható néhány régi Jóbarátok-szereplő – ugyanakkor nem rossz szándékkal készült, a YouTube-on világosan fel is van tüntetve a hozzá tartozó leírásban, hogy rajongói kreálmány. Aki pedig kicsit járatos a témában, az tudhatja, hogy az ilyen videók készítése már-már hagyomány, hiszen az elmúlt években jó néhány hasonló produkció látott napvilágot, amelyek részben tartalmilag is egyeznek ezzel a mostanival.

Ahogy a Polygon cikke felidézi, az első igazán minőségi videó 2013-ból származik, és egy diák készítette házi feladat gyanánt, amit ő is közölt minden nézővel.

Mostanáig úgy 300 ezren látták a művét, vagyis túl nagy vihart nem kavart, viszont lettek követői, és a lényeg ez: ahogy az idézett cikk szerzője fogalmaz, a Jóbarátok-trailerezés önálló műfajjá vált, és egy-egy darabra már a sajtó is felfigyelt, miközben évről évre felröppentek teljesen megalapozatlan hírek ettől függetlenül is arról, hogy most már tényleg jön a nagy reunion, amit annyian várnak. Ami azt illeti, az „eredeti” után majdnem pontosan egy évvel felkerült egy kifejezetten híressé vált utánzat is a YouTube-ra, ami ironikus módon éppen idénre ígérte a nem létező Jóbarátok-mozit, és mostanra (némi médiatámogatással) közel 40 millió nézőre tett szert.

Dolgozott a rosszindulat és a Jóbarátok-nosztalgia is

Hogy ilyen előzmények után mégis hogy dőlt be a világ a sokadik ugyanolyan produktumnak? Ahogy a Polygon és a Business Insider is rámutat, két dolog kellett hozzá: némi rosszindulat és a Facebook. A YouTube-on még világosan rajongói kreálmányként futó videót valaki egyszerűen átemelte a közösségi oldalra, és William Ferrell néven kiposztolta, a nagyközönség pedig a szokott módon elkezdte megosztani, és kész is volt a több tízmilliós nézettség – szomorú, de a történet ilyen egyszerű. Az álhírek terjedése a Facebookon ennél jóval komolyabb ügyekben is központi probléma mostanság, mert a felhasználók nagy része meg sem nézi a forrást, ha valami érdekeset lát, de itt még a humorista jogtalanul használt neve is erősítette az illúziót, az oldal algoritmusa pedig annál hitelesebbnek tart egy tartalmat, minél többen osztják meg. Miután kiderült a turpisság, az állítólagos William Ferrellből hamar TheFunnyCorporation lett a Facebookon, aztán a felhasználói fiók meg is szűnt, de addigra már tízmilliókat sikerült megvezetni.

Persze azért kellett ehhez a jókora felhajtáshoz még egy hozzávaló: az, hogy a világ egy jelentős része tényleg ne tudjon lejönni a Jóbarátokról, hiszen egyébként nyilvánvalóan nem láttak volna bele többet a videóba ennyien a kelleténél úgy, hogy csak az elmúlt két évben a sorozat két alkotója és legalább három szereplője is elmondta: nemcsak nem akarják, de értelmét és módját sem látják a folytatásnak. Nosztalgiát természetesen minden iránt érzünk, ami egy kicsit is régen volt, és egy kicsit is jó volt, de itt ennél többről van szó, amit Jennifer Aniston fogalmazott meg a legtalálóbban: a Jóbarátok egyrészt olyan, mint „a nagymama főztje”, ami akkor is megnyugtat és jó érzéssel tölt el, ha épp rossz a hangulatunk, másrészt pedig

„volt valami nosztalgikus abban az időben, amikor az arcunk még nem volt hozzáragasztva a telefonunk képernyőjéhez és nem a Facebookot meg az Instagramot bújtuk folyamatosan. Csak ültünk egy szobában vagy egy kávézóban, és beszélgettünk.”

A szépséghiba csupán az, hogy Aniston is éppen azért mondta mindezt, mert szerinte sem működne ma már a Jóbarátok, vagyis a konklúzió így is a régi: nem sok esély van a folytatásra.

Inkább visszafelé tekintgessünk

Reménykedni ettől függetlenül persze lehet, amíg elvileg van lehetőség arra, hogy összeálljon a szereplőgárda, hiszen három évvel ezelőtt még azt sem gondolta volna senki, hogy a Guns N’ Roses eredeti felállása bármilyen formában újjáalakul, ma pedig már közel két esztendeje turnézik együtt három alapítótag. Jóbarátok-ügyben a hiú ábrándok helyett azonban talán jobb a népszerű szitkom egyik alkotójára, Marta Kauffmanra hallgatni, aki maga is azt mondta, hogy hiába rágják a fülét, nem lesz folytatás, mert nem lehet, és hozzátette: aki visszavágyódik, az nézze a régi részeket. Most már akár a legkényelmesebb módon, a Netflixen is, hiszen a szolgáltató nemrég a teljes sorozatot elérhetővé tette. (Csak aztán nehogy úgy járjon a lelkes Jóbarátok-rajongó, mint az Independent szerzője, aki mai szemmel azt látta, hogy a sorozat többszörösen homo- és transzfób, szexista és rasszista volt, valamint a bodyshaminget is propagálta.)

Még mindig van mit nézni rajta

A múltba révedés már csak azért is indokolt, mert a Jóbarátokban mindig van mit észrevenni vagy más szemmel figyelni. Íme öt érdekes adalékinformáció kísérőnek az újranézéshez (vagy épp helyette, ha úgy jön ki a lépés).

  • A legendás narancssárga kanapé nem valami drága kellék volt: a Warner Bros. kellékraktárának pincéjében találták a készítők, meglehetősen leharcolt állapotban.
  • A stáb arra is gondolt, hogy a szereplőknek ne csak úgy véletlenül legyen mindig helyük a kanapén: a hozzá tartozó asztalra került egy apró „Foglalt” tábla is, csak épp ezt sokan nem vették észre.
  • Monica eredetileg az 5-ös számú lakásban lakott, Chandler pedig a 4-esben, de a készítők rájöttek, hogy egy nagy ház emeletén nem lehetnek egyjegyűek az ajtószámok, ezért átváltoztatták őket 20-asra és 19-esre.
  • A Monica ajtaján lógó keretben eredetileg tükör lett volna, de egy stábtag összetörte, az alkotók pedig arra jutottak, hogy jól mutat a kukucskáló körül az üres keret is, így megtartották.
  • A Phoebe öccsét alakító Giovanni Ribisi már ismert szerepe előtt is feltűnt a sorozatban: egy korai epizódban ő volt a kölyök, aki pénz helyett véletlenül egy óvszert dobott az utcazenélő Phoebe gitártokjába.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top