Sztárok

Vastag Tamás bibliai nevet adott a fiának

Múlt héten született meg Vastag Tamás második kisfia, aki a Péter nevet kapta. Az énekes csak utólag árulta el, hogy nevezték el a picit.

Az elsők között írtunk róla, hogy Vastag Tamás újra apa lett. Az énekes korábban azt is elárulta, hogy miért szeretne két gyereket, erről a Családvarázs magazinban nyilatkozott.

Én érzem azt, hogy nekem mekkora segítség, hogy van két testvérem, és hogy nem én vagyok egyedül a világban. Kvázi ez vezérelt, hogy a gyermekemnek is legyen egy olyan személy, akire akkor is számíthat, ha mi nem leszünk

– mondta Vastag Tamás, aki a Sztárban sztár + 1 kicsi adásában azt is elárulta, hogyan nevezték el második kisfiukat. 

„Péter lett a neve” – mondta Tillának az énekes, és az is kiderült, hogy a duettpartnere, Varga Szabi már látta a picit, igaz, eddig csak képről. Ez a név kitűnő választás, hiszen erős jellemre utal, és rendkívüli jelentéssel bír.

Tamás egyébként korábban azt nyilatkozta, hogy ha beindul a szülés, és ő éppen fellép, simán otthagyja az élő adást, hiszen ilyenkor támogatnia kell a párját. Ez nem következett be, mert Péter éppen a kiírt időpontban érkezett. Vastag Tamás és Varga Szabi bejutottak a Sztárban sztár + 1 kicsi döntőjébe, és az énekes A Dalban is jól szerepelt, szóval tripla öröm érte az elmúlt egy hétben. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top