Sztárok

Megszólalt Hosszú Katinka

Kiderült, miért nem áll rajthoz a következő két tornán Hosszú Katinka. Az olimpiai bajnok átmeneti időszakról beszél.

Egy héten belül két komolyabb nemzetközi úszóversenyt mondott le Hosszú Katinka: már biztos, hogy nem lesz ott a hétvégi luxemburgi Euro Meet tornán, miután az antwerpeni megmérettetést is kihagyta.

Hosszú Katinka és edző férje magánéleti válságának tükrében ez persze nem is csoda. A pár közti feszültség miatt Katinka idén jóval később kezdett edzeni mint eredetileg tervezte, így a tornákon való jó szereplés esélye elúszott.

„A formám nem az igazi, én pedig nem állok úgy rajthoz, hogy nem érzem tökéletes állapotban magam. Nem tudok félvállról venni egyetlenegy versenyt sem. A formába hozás időszakában a sérülés kockázata is jelentős, nem szeretnék hosszabb kihagyást emiatt” – mondta a Borsnak az olimpiai bajnok.

Hosszú Katinka

A lap szerint egyébként Katinka Dudás Dániellel edz, akivel Miamiba utazott tavaly év végén, de sajtósa szerint ez nem végleges megoldás. „Nem tudom megmondani, meddig tart ez az átmeneti időszak, ahogy azt sem, mikor készül újra együtt a sikeres páros” – utalt Shane Tusupra a szóvivő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top