Sztárok

Oscar-díj: ma tudjuk meg, hogy bejutott-e a Testről és lélekről a jelöltek közé

Közép-európai idő szerint kedden délután jelenti be az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeit, így az is a mai napon fog kiderülni, hogy rákontráz-e a magyar film, és ismét hazai alkotásnak szurkolhatunk-e a március 4-i gálán.

A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje december közepén került a célegyenesbe. Ekkor jelentették be, hogy a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában az álmokat és a valóságot összemosó szerelmes film rákerült arra a kilences listára, amelyből később az öt Oscar-jelölteket, majd a győztest is kiválasztják. Kedden délután fog kiderülni, hogy a Testről és lélekrőlt valóban jelölik-e a díjra.

A 24 kategória jelöltjeit két részletben ismertetik Los Angelesben. Közép-európai idő szerint 14 óra 22 perctől az operatőri, a jelmez, a vágás, a haj és a smink, a filmzene, a díszlet, a rövid animációs film, a rövidfilm, a hangvágás, a hangkeverés és a vizuális effektusok kategória jelöltjeit hozzák nyilvánosságra.

Később, 14 óra 38 perctől a férfi főszereplő, a férfi mellékszereplő, a női főszereplő, a női mellékszereplő, az egész estés animációs film, a rendezés, a dokumentumfilm, a rövid dokumentumfilm, az idegen nyelvű film, a betétdal, a legjobb film, valamint a legjobb eredeti és a legjobb adaptált forgatókönyv kategória jelöltjeit jelentik be.

A díjátadót a phjongcshangi téli olimpia miatt a szokásos február helyett ezúttal március 4-én tartják Los Angelesben. Az amerikai filmművészet legrangosabb elismeréseit 90. alkalommal adják át.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top