Sztárok

Fenyő Iván beszólt Gál Kristófnak, aki ezért hálás

Gál Kristóf egy nyolcgyermekes, mélyen vallásos családban nőtt fel, azonban eljött az életében egy időszak, amikor nem járt templomba. Ekkor ráeszmélt, hogy össze kell szednie magát, a kezdő lökést pedig Fenyő Iván adta meg neki.

Színésznek tanult, rendőr lett – Gál Kristóf először gyilkosságokkal foglalkozó nyomozó volt, majd rendőrségi szóvivő lett. Az egykori művész a ma esti Lakástalkshow-ban beszélt arról, hogyan került zsákutcába, és miként jött vissza onnan, és azt is elárulta, hogyan ismerkedett meg a feleségével.

Gál Kristóf a Lakástalkshow-ban

A Színművészeti Egyetem a tanulás mellett arról szól, hogy nyisd ki magad, ne legyenek korlátaid, és ne félj semmitől. Ott a hitemben egy jelentős változás történt, egy nagy zsákutcába kerültem. A második évem végén Fenyő Iván leültetett a büfében, és azt mondta, hogy nagyon rossz irányba megyek. 5 percig sem tartott a beszélgetés, viszont én egyszer sem tudtam megszólalni. Elmondta, hogy szerinte én nem ilyen vagyok, és higgyem el, az, amit otthonról hozok, az fontos. Nem kell nekem mindenben benne lenni, nem vagyok én olyan, aki az asztalon táncol egy buliban. Ekkor körülbelül másfél éve nem voltam templomban

– emlékezett vissza Gál Kristóf, aki arról is beszélt, hogyan ismerte meg a feleségét. 

Gál Kristóf a Lakástalkshow-ban részletesen mesélt a váltás okáról

„Akkor ismertem meg, amikor másodéves voltam a főiskolán, ő egy évvel alattam járt báb szakra. Amikor feljött vidékről a nagyvárosba, befordult, sötét ruhákban járt, nem is vettem észre az első évben. Tavasszal, amikor az Iván »pofán gyűrt« engem, sokat változtam, ő pedig nyáron hazament, és eldöntötte, hogy őt pedig nem fogja megenni a főváros. Lecserélte a ruhatárát, lefogyott valamennyit, és egyszer csak megjelenik az a lány, akit már észrevettem. Nagyon egyértelmű volt, hogy ő olyan, akit el tudok képzelni magamnak. 14 éve vagyunk házasok, 2 év udvarlás után kértem meg a kezét. Decemberre megtudtuk a nyári házasság után, hogy az első fiunk, Péter már be is költözött a pocakjába.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top