Sztárok

Eddig tartott Cserpes Laura és Gyurta Dani kapcsolata

Állítólag a munkára ment rá a fiatalok szerelme. Gyurta Dani és Cserpes Laura szűkszavúak a pletykákkal kapcsolatban.

Elsöprő találkozásnak nevezte Cserpes Laura, ahogy Gyurta Dani belépett az életébe, a csoda azonban alig több mint egy évig tartott. A pár közeli ismerőse szerint mindennek vége a gyönyörű énekesnő és az olimpiai bajnok úszó közt. Bár továbbra is „hatalmas érzelmek” kavarognak köztük, a kapcsolat a munka áldozata lett.

Gyurta Dániel most is éli az aktív sportolók mindennapjait, azaz rengeteget edz, vagy külföldi edzőtáborokba utazik, legutóbb épp a Távol-Keleten, Szingapúrban volt. Idén azonban egyedül utazgatott, pedig tavaly Floridába magával vitte a szerelmét is. De rengeteg más dolog leköti azt az egyébként is kevés szabadidejét, amely egy élsportolónak megadatik. Az úszószövetség elnökségének és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottságának tagja, elfoglalt sportdiplomata, és ez bizony sok kötelezettséggel jár” – sorolta a Blikk informátora Gyurta sűrű programját.

E mellett persze Laura is folyamatosan forgatott, koncertezett, és zenét szerzett, így sajnos a szerelmeseknek minden más mellett csak egymásra nem maradt idejük.

A lap azt is tudni véli, hogy az egy héttel ezelőtti utolsó közös szelfi is már csak a szerelem emlékének szólt Cserpes Laura oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top