Sztárok

Ajaj: Hódi Pamela kislánya ágynak esett

Gyakori gyermekbetegségen esik épp át Hódi Pamela és Berki Krisztián kislánya. A vírus nem súlyos, de fertőző, így Nati egy darabig otthon marad.

„Bárányhimlő!” – újságolja Hódi Pamela hivatalos oldala Natasa képe mellett. A négyéves kislány egyelőre türelmesen tűri a viszkető kiütéseket, anyukája pedig még örül is, hogy a gyerek ilyen fiatalon átesik a megbetegedésen. Mint ismert, a tinédzser- vagy felnőttkorban elkapott bárányhimlő nagyon súlyos lehet, a gyerekkori betegség azonban egy életre immunitást ad a kórral szemben.

Berki Krisztián is posztolt Natika állapotáról. „Kis hősnek” nevezte lányát, aki már azt is tudja: nem szabad elkaparni a kiütéseket. A meleg szavak furcsának tűnnek Berkitől, aki szerint amelyik szülő félti a gyerekét, az gyenge.

Berki Krisztián és Hódi Pamela állítólag megegyeztek a gyerekelhelyezésről, bár elég rögös út vezetett a megállapodáshoz. De úgy tűnik, ha a gyerekről van szó, együtt tudnak működni, hiszen orvoshoz is együtt vitték a kis Natasa Zselykét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top