Sztárok

Hámori Gabriella és Juhász Péter első családi fotója

Alig egy éve derült ki, hogy Hámori Gabriella és a politikus, Juhász Péter egy pár, máris jött a hír, hogy a színésznő várandós. Most először láthatjuk őket együtt, ráadásul a kislányukkal közös családi képen.

Májusban derült ki, hogy Hámori Gabriella gyereket vár Juhász Pétertől, amivel alaposan meglepték a nyilvánosságot. Mint kiderült, a színésznő a megismerkedésüket követően szinte azonnal teherbe esett, és bár ez elsőre talán túl gyorsnak látszik, mégis tudatos terveztek meg mindent, 

Azt hiszem, a Jóisten küldte nekem Gabit. Fél évvel azután találkoztunk, hogy elváltunk az előző kapcsolatommal.

– mondta Juhász Péter a BEST magazinnak. A politikus úgy fogalamzott, akkoriban a padlón volt, félt, hogy a három gyerekével megváltozik a kapcsolata, de szerencsére minden rendeződött.

Egy előadáson találkoztak, ennek részleteiről is meséltek, Hámori Gabi pedig beismerte, hogy tele volt előítéletekkel, és Péternek meg kellett dolgoznia a bizalmáért. A színésznővel ellentétben a politikusnál hamar jöttek az érzelmek, rögtön az első találkozáskor. 

Ahogy beszélgettünk, azt éreztem, amit eddig csak filmekben, színházban láttam, regényben olvastam: meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Beleszerettem Gabiba.

Hámori Gabriella és Juhász Péter kislánya karácsony előtti héten született, és Lottit most a BEST magazinnak megmutatta a pár. 

Hámori Gabriella és Juhász Péter a BEST címlapján mutatták meg a kislányukat, Lottit

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top