Sztárok

Gáspár Győző visszakaphatja az adóhatóság által lefoglalt millióit

A Blikk információi szerint Gáspár Győző hamarosan visszakaphatja mindazt, amit tavaly a hatóság emberei lefoglaltak tőle.

Gáspár Győző ellen egy közigazgatási, valamint egy büntetőper indult, előbbi azért, mert azzal gyanúsították, hogy több mint 50 millió forintot emelt le egy román cég számlájáról, majd ezután nem adózott. Húsvétkor az ügy miatt kommandósok kopogtattak a showman ajtaján, 700 ezer forint körüli összeget vittek el a házból, majd nyáron közel 200 milliót egy budapesti széfből – írja a Blikk. A lap információi szerint Győzike most visszakapja, amit elvittek tőle.

„Sosem felejtem el azt a napot, amikor ránk törtek a kommandósok. Azóta tönkrement az életem, csak Bea tartja bennem a lelket, de most végre kiderül, hogy ártatlan vagyok, nekem volt igazam. Mindenki elítélt, megfenyegettek, bántottak, de én tudtam, hogy egyszer kiderül az igazam” – mondta Gáspár Győző.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top