Sztárok

Fenyő Iván gondolkozik a családalapításon

Állítólag minden agglegény életében eljön az a pont, hogy változtatni szeretne. Fenyő Iván azt mondja, elgondolkozott a családalapításon, de hosszú út vezetett idáig.

Nemrég startolt a Korhatáros szerelem, ami eléggé bejött a nézőknek, nagyon is életszerű szituációt dolgoz fel a sorozat. A széria egyik főszereplője, Fenyő Iván egy érett üzletembert játszik, aki tisztában van azzal, mit akar. A magánéletében azonban ez nem mindig volt így, már ami a szerelmet illeti. Azt mondja, sokat változott az elmúlt időszakban és úgy érzi, végre benőtt a feje lágya. 

„Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen karaktert játszom majd. Bevallom, lubickoltam a szerepben” – összegezte gondolatait Fenyő Iván Bőgős Bandival kapcsolatban. ,,Bevallom, most már egyre inkább vágyom én is arra, hogy megállapodjak. Nyitott vagyok rá, és tudom, hogy el is érkezett az ideje. Konkrétumról még nem tudok beszámolni, de tény, hogy a vágy megszületett bennem” – mesélte a BEST magazinnak Fenyő Iván.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top