Sztárok

KERO, Havas vagy Marton bukott nagyobbat?

Idén a szexuális zaklatás témát kimerítettük – elsőként Marton László, majd Kerényi Miklós Gábor tettei derültek ki, végül Havas Henrik ellen is vallottak többen.

Ősszel robbant az első botrány a szexuális zaklatásokkal kapcsolatban. Nyilván korábban is volt erre példa, de ilyen hírcunamira, mint ami az elmúlt hónapokban a nyakunkba ömlött, még nem volt példa. Elsőként Harvey Weinsteint vádolták meg szexuális zaklatással, eddig körülbelül 100 nő vallotta, hogy nem a megfelelő módon közelített feléjük a producer. A legújabb áldozat Salma Hayek, aki a napokban vallott a szörnyű tettről. Hollywoodot végigjárta a botrány, aztán lassan Magyarországra is elért. 

FOTÓ: CNN

Az első botrány Marton László körül robbant ki, akit Sárosdi Lilla vádolt meg, de később többen is jelentkeztek, hogy hasonló helyzetbe kerültek a rendezővel. Ezután Marton László lemondott a posztjairól, önként hagyta ott a katedrát, majd bejelentette, nem perel, és bocsánatot kért az áldozatoktól. Marton László teljesen összeomlott az őt ért támadásoktól, szakember segítségét kérte.

FOTÓ: BLIKK

Sejteni lehetett, hogy a sok vallomástól a többi bántalmazott is fellelkesül – így is lett. Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője került fókuszba, aki először tagadta a vádakat, majd később – homályosítva ugyan, de – beismerte tettét, és lemondott posztjáról. Ezután egy volt tanítványa, Maros Ákos vádolta meg a rendezőt, hogy helytelenül viselkedett vele szemben, amire Kerényi egy interjúban válaszolt. Később egy videó is felkerült a netre, ahol KERO elfenekel egy férfit, ami újabb bizonyíték volt tetteire. Kerényi végül nyolcmilliós végkielégítéssel távozott a színház éléről, most pedig gyógyszereket szed, mert nincs jól

FOTÓ: HVG

A sort Havas Henrik zárja, akit először Baukó Éva vádolt meg szexuális zaklatással, akihez többen is csatlakoztak. Másodszor Molnár Anikó beszélt a tanár úrral való viszonyáról, majd Havas egy üzlettársa mondta el, hogy a házvezetőnője mentette meg tőle. Egy videó is napvilágot látott, amelyen Görög Zita beszél indulatokkal Havasról. Az újságíró válaszolt a vádakra, egy teljesen szürreális interjúban próbálta menteni a bőrét. Az ATV levette műsoráról Havast, akinek a sorsáról év végéig döntenek

FOTÓ: BORS

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top