Sztárok

Demcsák Zsuzsán sokat dob a szemüveg

Korábban nem sok bókot kapott, amikor szemüveget viselt Demcsák Zsuzsa, most viszont más a helyzet.

Nem nyerte el a nézők tetszését Demcsák Zsuszsa, amikor tavaly ezt a szemüveget viselte adásban. Néhányan azt tanácsolták, hogy felejtse el a szemüvegeket, mások a keretet cserélték volna le, akadt, aki szerint ebben szellemi fogyetékosnak látszott a műsorvezető, de a több mint 700 hozzászólásban ismétlődően visszatért az is, hogy legfeljebb otthon, szexi fehérneművel kiegészítve tudják elképzelni, hogy ez jól áll Demcsák Zsuzsának… Jó, azért akadtak, akik szerint remek döntést hozott ezzel az új megjelenéssel.

Bárhogyan is, a mostani szevüveges képet már inkább dicsérik. Demcsák Zsuzsa feltöltődött az elmúlt hetekben, talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a képei alatt sok kedves megjegyzést kap. A Fenyő-koncertről posztolt fotójához például ilyet: „Szia Zsuzsika a szemüveg sokat dob, olyan vagy, mint egy professzor asszony. (Nagyon jó)”

Talán így tér majd vissza a képernyőre is?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top