Sztárok

Fel sem ismernéd a Holiday két kislányát

11 éve mutatták be a Holiday című romantikus filmet, szóval még szép, hogy a szereplők megváltoztak. Jude Law két lányára például rá sem ismernél.

Elsőre inkább egy Valentin-napi limonádé a Holiday, de mert éppen karácsonykor cserél házat a két szingli nő, ezért az elmúlt évtizedben szépen-lassan az egyik állandó tévés program lett az ünnepi időszakban. Mondjuk, nincs is ezzel semmi baj, bár azt nehéz megérteni, miért gondolja bárki, hogy jó lenne egy Holiday 2, amelyben megnézhetnénk a szereplőket évekkel később. Nancy Meyers, a film rendezője és forgatókönyvírója elmesélte, hogy a stúdió ugyan nem kereste meg, de például Jude Law benne lenne a folytatásban. 

„Jude és Cameron Diaz karakterei boldogan nevelnék a gyerekeket, és talán lenne közös babájuk is, valószínűleg Londonban élnének. Kate Winslet pedig Los Angelesben, nagyjából ez lenne az alap.”

Hogy Winslet és Jack Black együtt lennének-e, az csak valószínűsíthető ebből, de nem nagyon tudjuk elképzelni, mivel töltenék ki a másfél órát a filmkészítők. Viszont azt most is meg tudjuk nézni, hogyan néznének ki a színészek. 

A Holiday szereplői akkor és most

Kate Winslet és Jack Black

Kate Winslet és Jack Black a Holiday óta nem sokat változtak – szerinted?

Jude Law és Cameron Diaz

A színész haja ugyan kevesebb, de izma több lett az elmúlt évtizedben. Valószínűleg most is nagyon jól tudná hozni a szerelmes hőst. Cameron Diaz pedig évek óta a magánéletére koncentrál, jó lenne látni egy új filmben.

Cameron Diaz és Jude Law a Holiday folytatásában valószínűleg nagycsaládosok lennének

Sophie és Olivia, vagyis Miffy Engelfield és Emma Pritchard a stáb kedvencei voltak. Jude Law szerint a legjobban azt élvezték, amikor a gyerekekkel közös jeleneteik voltak. Ma már biztosan nem ismernénk fel a cuki kislányokat.

A Holiday két kislánya, Miffy Engelefield és Emma Pritchard

Vagy itt egy másik kép róluk. 

Emma Pritchard és Miffy Englefield a Holiday című filmben és most

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top