nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Gusztos Péter megcsalta Kovács Patríciát

Gusztos Péter megcsalta Kovács Patríciát

Mély, mindent feltáró interjúban boncolgatja Kovács Patrícia és Gusztos Péter válásuk okait. Az egykori pár nem mindenre emlékszik egyformán.
NLCafé
f Ajánlom

Idén nyáron ért véget kilenc hosszú év után Kovács Patrícia és Gusztos Péter házassága. A hír mindenkit váratlanul ért, a pár tökéletesen boldognak tűnt a külvilág felé, de kapcsolatuk utolsó másfél éve már csak a kárenyhítésről szólt.

„Sok hibát követtünk el” – nyilatkozta az egykori politikus a Bors szerint. „Tulajdonképpen szinte az összeset, amit egy hosszú kapcsolatban el lehet követni. Elhittük, hogy ez már bent van a zsákban, nem kell már vele foglalkozni. Elfelejtettük, hogy minden egyes nap meg kell érte küzdeni” – mondta Gusztos Péter. A volt férj szerint rajta ment el a kapcsolat, az „ősbűnt”, a megcsalást ugyanis ő követte el.

Gusztos Péter és Kovács Patrícia

Kovács Patrícia kislányuk, Hanna születésére datálja a házasság megromlását. „Amikor meg­szüle­tik egy gyerek, meghalna­k a szülei olyan értelemben, hogy az a nő meg férfi soha többé nem lesz kettesben. Ebben van egy veszteség tulajdonképpen, minden más lesz, és újjá kell születn­i” – fogalmazott a színésznő a Blikk szerint.

„Picit talán fiatalok voltunk, ha 40-50 évesek lettünk volna, együtt maradunk” – tette hozzá a 39 éves Patrícia, aki nem zárta ki a lehetőségét, hogy hatvanévesen, ha mindketten úgy érzik, újra összeházasodjanak volt férjével.

Megosztás Facebookon