Sztárok

Molnár Anikó teljesen összetört

Molnár Anikó szeptemberben veszítette el azt, aki a legfontosabb volt számára a világon: az édesapját. Azóta keresi önmagát, most viszont eldöntötte, hogy új fejezetet nyit az életében.

Molnár Anikó bátyjának nyár végén volt az esküvője, ahol az egykori valóságshow-hős elkapta a csokrot, ami jó előjel a szerelmi életére nézve. Az öröm azonban nem tartott sokáig: Anikó nagybeteg édesapjának tovább romlott az állapota, végül szeptember elején elhunyt, ez nagyon megviselte lányát. Molnár Anikó még látót is hívott, hogy átsegítse édesapja lelkét a túlvilágra. Sokáig elfojtotta az érzelmeit, most viszont úgy döntött, új fejezetet nyit az életében, és ennek a közösségi oldalán adott hangot. 

„Úgy nevelt anyám, hogy ha kérdeznek, válaszoljak. Ha válaszolok, ne hazudjak. Ha így teszek, nem eshet bántódásom. Eddig ezt nem fogadtam meg. Elfojtottam magamban mindent, ami bántott, ami fájt. Hallgattam, mert féltem kiállni magamért. Hallgattam, hogy másoknak jó legyen. Hallgattam, hogy mások ne bántódjanak meg. Úgy éltem, hogy másoknak megfeleljek. Mi lett a végeredmény? A lelkem darabokban, a testem gyógyulásért könyörög. Ez lett az elfojtás eredménye. Hogy van-e még visszaút, nem tudom. Mindent megteszek, hogy minden ártó emléket töröljek, hogy minden lenyelt szót kiköpjek. Nem másért, magamért. Bátran, tiszta lelkiismerettel. Ez az én gyógyszerem…” – írta Molnár Anikó, aki az utóbbi időben nagyon sokat fogyott

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top