nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Az első fotó Németh Kristófról és új párjáról

Az első fotó Németh Kristófról és új párjáról

Hatalmas sikert aratott hétvégén a We Will Rock You musical. Az előadásra sok híresség kíváncsi volt, köztük Németh Kristóf is, aki először jelent meg új kedvesével hivatalos rendezvényen.
Avatar
NLCafé
f Ajánlom

A We Will Rock You című musical Queen slágerek alapján készült, és az együttes magyarországi koncertje előtt hónapokkal kezdtek el próbálni. A darab érdekessége, hogy az előkészületek alatt Brian May, a zenekar gitárosa is itt volt, ráadásul ellátogatott egy próbára is, ami nagyon inspiráló volt a színészeknek és az alkotóknak. A zenész ráadásul megígérte, hogy 2018-ban biztosan részt vesz majd egy előadáson. A premier utáni partin már felszabadultan koccintottak a szereplők, és olyan művészek is jelen voltak, mint például Zorán, aki a darab egyik főszereplőjével pózolt. Németh Kristóf is részt vett a partin, aki nemrég mutatta be új szerelmét a nyilvánosság előtt, ez volt az első közös rendezvényük.

A premier partin egyébként rengeteg szuper kép készült, és ahogy már említettük, nagyon sok híres művész volt jelen. Íme, egy kis válogatás, ami leírja, milyen jó is volt a hangulat. 

10 Fotó megtekintése

Az első fotó Németh Kristófról és új párjáról

Fotó: We will rock you
Még több +

Civil Díj 2019 Érezted már úgy, hogy tennél – másokért, magadért, egy élhetőbb közegért –, de nincs időd, erőd, energiád, pénzed, lehetőséged? A civil szervezetek bebizonyítják, hogy van. Mindig van még egy kis hely bennünk, az időnkben arra, hogy holnap eggyel tovább lépjünk, mint ahol ma tartottunk. És hogy a mi valóban MI legyen. Hogy egymásban, közösségben is gondolkodjunk. Ha már késznek érzed magad erre, csatlakozz! Ha még nem, akkor csak higgy bennük – és szavazz rájuk! Ki legyen a Civil Díj 2019 közönségdíjasa?


Szavazok!

Megosztás Facebookon