Sztárok

Trokán Anna nyilvánosan szoptat, ha úgy alakul

Úgy véli, hogy egy kisbabának pont úgy joga van bárhol enni, mint egy felnőttnek.

Trokán Anna kisfia, Karesz öt hónapos, és pont azt csinálja, amit az ennyi idős kisbabák szoktak: sokat eszik és alszik, illetve ismerkedik a színházzal, mivel édesanyja újra színpadon van. Míg Anna játszik, a gyerek az öltözőben pihen. „Ez egy délutáni előadás volt, ezért is mertem elvállalni és bevinni Kareszt – mondta a Borsnak a színésznő. – Igazából fel sem tűnt neki, hogy nem otthon vagyunk. A Nemzeti Színházban játszom, öt percre lakunk az épülettől, így ha baj lett volna, az édesapja akár haza is tudta volna vinni.” 

Mint azt a színésznő elárulta, februárra már tervez egy bemutatót az anyjával, és két estét fog játszani havonta. 

Jövő hónapban megkezdjük a hozzátáplálást, de mivel anyatejes baba, így nem vállalnék több feladatot, hiszen jelen kell lennem, amikor ő éhes

– magyarázta Trokán Anna, és hozzátette: elkötelezett híve az anyatejes táplálásnak.

 

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Csetneki Julianna szülésznő szoptatásról szóló oktatófüzetében még azt is vállalta, hogy kisfiával együtt mutatja be ezt. „Egyáltalán nem volt nehéz rábeszélni erre a sorozatra, a világ legszebb és legtermészetesebb dolgát mutatjuk be ebben az érthető és barátságos sorozatban, amit kismamák kapnak majd meg. Ha a kisfiam éhes, nyilvános helyen, akár étteremben is megszoptatom. Még nem találkoztam ezzel kapcsolatban negatív hangokkal, de ha bárki is szólna emiatt, azt biztos nem hagynám szó nélkül. Ahogy egy felnőtt ember ehet péksüteményt a metrón, úgy hi­szem, egy édesanya is bármikor adhat enni a babájának – fogalmazott Trokán Anna, aki szerint mélyen bántó és megalázó az, ha egy szoptató kismamát bárki bárhol kritizál. – Egy pici gyerek, ha éhes, ugyanúgy ehet bárhol, mint egy felnőtt. Ilyen esetben egy édesanya nem azért veszi elő a keblét, mert mutogatni akarja magát, a szoptatásnak semmi köze az erotikához.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top