Sztárok

Alföldi Róbert: abszurd, hogy jótékony események kellenek az éhezők megsegítésére ma Magyarországon

Idén is megnyitották a Művészek a Heti Betevőért elnevezésű jótékonysági aukciót. Alföldi Róbert szerint abszurd, hogy ilyen eseményekre van szükség ma Magyarországon, hogy az emberek meleg ételhez jussanak.

Alföldi Róbert színész-rendező nyitotta meg a Heti Betevő Egyesület felkérésére a második Művészek a Heti Betevőért jótékonysági aukciót november 24-én. A kezdeményezés teljes bevételét az ételosztó szervezet vendégeinek téli ellátására fordítják.

Beszédében Alföldi Róbert teljesen abszurdnak nevezte, hogy 2017-ben egy ekkora országban ilyen eseményeket kell összehozni, hogy az emberek kapjanak meleg ételt.

Aránylag normálisan élünk itt lassan kilencmillióan, mégis azért kell összejönni, azért kell eseményt szervezni, hogy emberek ételt kapjanak.

Alföldi Róbert arról is beszélt, hogy a tavaly 3500 adagnyi ételre való bevétel gyűlt össze, de sajnos ez csak arra elég, hogy a rászorulók egyszer jóllakjanak, az életüket nem teszi rendbe.

Abszurdnak nevezte azt is, hogy az alapítvány bizonyos helyeken nem oszthat ételt, mert ez szúrja egyesek szemét. A helyzet abszurditása ellenére Alföldi szerint a problémát egyszerűen meg lehet oldani, az alapítvány működtetői, a műveket felajánló művészek ugyanis egész egyszerűen nem bírják nézni, ahogy mások éheznek.

Miközben minden az abszurditásról szól ezzel az eseménnyel kapcsolatban, a megoldás ennek az ellenkezője: mennyire egyszerűen, normálisan tudnak a különböző művészek összefogni, hogy segítsenek. Az, hogy így együtt vagyunk, és egy cél érdekében teszünk valamint, nem annyira bonyolult.

A színész-rendező szerint az a filozófia, amelyet az ország itthon és külföldön képvisel, arról szól, hogy minden jó cselekedetet jóváírnak az ember számláján, és akkor nem a pokolra, hanem a mennybe kerül.

Üzenem azoknak, akiket zavar, hogy ételt osztanak, hogy baj lesz a végső elszámolással.

Az aukció december 3-án zárul, addig itt lehet az alkotásokat megnézni és licitálni.

Korábbi interjúnkban Alföldi Róbert beszélt az aukcióról is, és arról, hogy szerinte miért vérciki, hogy ebben az országban éheznek az emberek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top