Sztárok

Tátrai Tibor felhagyott az itallal

Bevallotta, miért lett rosszul szeptemberi koncertjén Tátrai Tibor.

Mint korábban megírtuk, Tátrai Tibort kórházba kellett vinni koncertjéről szeptember végén. A zenésznek nagyon alacsony volt a vérnyomása, be sem tudta fejezni a fellépést.  „Azon a bulin nekem több dolog is összejött. Sok melót vállaltam, ehhez jött egy alkoholelvonós depresszió, ami miatt más folyadékot sem ittam. A színpadon odatettem magam, két litert leizzadtam, az öltözőben pedig összeomlottam. Négy liter infúziót csepegtettek belém a Honvéd kórházban” – mondta a gitáros a Blikknek.

„Egy éjszakát töltöttem a sürgősségi megfigyelőn. Kilencen voltunk a kórteremben, ebből reggelre ketten meghaltak. Akkor és ott megfogadtam, többet nem iszom. Elengedtem!” – mondja büszkén Tátrai Tibor, aki a sörösüveg helyett újabban súlyzókat emelget, és kiválóan érzi magát.

„Néha érzek keserűséget. A régi énem szívesen legurítana napi két-hat-tíz sört, ahogy korábban. Egy percig sem bánom, hogy 40 évet végigpiáztam, de ennek vége. Nem kamuzok, nem szlopálok stikában. Ha van itt Magyarországon, aki szintén hobbit csinált az italból, és egy kicsit is hallgat rám, azoknak azt ajánlom, engedjék el, méghozzá máról holnapra” – fogalmazott a Liszt Ferenc-díjas zenész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top