Sztárok

Nemcsak Liptai Claudia, hanem Ábel Anita és Tóth Vera nevével is visszaéltek

Egy álhirdetés szerint Liptai Claudia, Ábel Anita és Tóth Vera is csodakészítményeknek köszönheti az alakját. Hátborzongató hazugságokat terjesztenek róluk.

Három híresség is érintett a fogyiszerbotrányban, ami pillanatok alatt árasztotta el a közösségi médiát a hétvégén. Fotóikkal és nevükkel is visszaéltek a kétes eredetű pirulák forgalmazói – írja a Bors.

A honlapnak sem tulajdonosa, sem üzemeltetője nem ismert (mindössze azt tudni, hogy Romániában van bejegyezve), de vélhetően súlyos milliókat kaszál a csalással. Nemcsak lopott képeket és hamis idézeteket közölnek a hírességektől, hanem álinterjúkat is. Liptai Claudiától  például olyan mondatokat idéznek, mint hogy ötmillió forintra perelte őt a Dietetikusok Országos Szövetsége, amiért elmondta az igazságot, miszerint semmi szükség szakemberre és edzésre az álomalak eléréséhez. És zaklatták is, ezért testőrt kellett fogadnia. Claudia mellett Ábel Anitáról és Tóth Veráról is hasonló valótlanságokat közöltek.

A hírességek összefogtak, együtt nyomoznak és indítanak pert a nevükkel és képeikkel visszaélők ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top