Sztárok

Munkatársai vádolják molesztálással a Tuti gimi alkotóját

A Tuti gimi című sorozat szereplői, illetve a sorozaton dolgozó nők közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben azt írják, hogy a sorozat vezetője, Mark Schwahn a forgatás ideje alatt folyamatosan visszaélt a munkatársaival szemben, többeket molesztált.

A 18 nő levelében az áll, hogy mindannyiukat manipulálták pszichológiailag vagy érzelmileg, és olyan helyzetekbe kerültek többen, amit a mai napig nem tudtak feldolgozni. A tapasztalatok különbözőek, vannak akiknek felkavaró vagy traumatikus helyzeteket kellett átélniük, többekkel pedig olyasmi történt, amikor a testi épségüket is veszélyben érezték.

Mark Schwahn
Fotó: Neilson Barnard / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Audrey Wauchope író beszélt először a zaklatásról a Twitterén, az ő kijelentéseit támogatóan adták ki a többiek a nyilatkozatot, amelyben megerősítik a Wauchope által felhozott vádakat. Wauchope számára a Tuti gimi volt az első sorozat, amin íróként dolgozhatott. Elmondása szerint mikor megkapta a munkát,  lelkes volt a lehetőség miatt, de hamar kiderült, hogy Schwahn a női írókat elsősorban a külsejük alapján vette fel, és természetesnek gondolta, hogy lefeküdhet velük.

Arról is ír, hogy az írószobában folyamatosan el kellett viselniük Schwahn kéretlen közeledését, aki gyakran fogdosta női kollégáit. Wauchoppe szerint az is előfordult, hogy a többi férfi írónak arról a színésznőről mutatott meztelen képeket, akivel épp viszonyt folytatott. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top