Sztárok

Zaklatási botránya miatt nem mutatják be Louis C.K. új filmjét

Az I Love You, Daddy-t valószínűleg sosem látjuk már moziban, de az internetre még kikerülhet.

Pénteken szűkszavú közleményben tudatta az Orchard filmforgalmazó, hogy nem mutatják be a Louis C.K. rendezésében és főszereplésével készült I Love You, Daddy című filmet. A bemutató eredeti dátuma csütörtökön lett volna, azt már korábban eltolták, mikor kiderült, a New York Times C.K. szexuális zaklatási ügyeiről készül cikket megjelentetni. A cikkben öt nő vádolja meg C.K.-t azzal, hogy kényszerítette őket, nézzék végig, ahogy maszturbál.

John Malkovich és Chloe Grace Moretz az I Love You, Daddy című filmben

John Malkovich és Chloe Grace Moretz az I Love You, Daddy című filmben

A film ráadásul már azelőtt kicsit rizikósnak számított, hogy C.K.-t megvádolták volna, mert a történet szerint egy fiatal lány egy hatvanas férfival kezd viszonyt. Ettől még persze bemutatták volna, most viszont már aligha fogják.

Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy soha nem fogjuk már látni a filmet. Egy twitteres fotó tanúsága szerint a filmet már kiküldték a díjkiosztók szavazóinak, ilyenkor szoktak a filmek kiszivárogni az internetre. És persze az is lehet (bár nem tűnik valószínűnek), hogy egy másik amerikai forgalmazó átveszi a filmet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top