Sztárok

Ez a JETLAG-kép biztosan nem Photoshop!

Meglepte az aurora borealis a JETLAG legénységét. A zenekar épp új videoklipjét forgatta Izlandon, amikor találkozott a sarki fénnyel, elképesztő felvételeket készítettek.

A JETLAG zenekar legújabb videoklipje, amelyben az izlandi sarki fény is helyet kap, a Sziluett című dalukra forgott, amelyet november végén mutatnak be. A ritka égi jelenség a srácokat is meglepte, olyan képeket készítettek a forgatáson, amelyeket bárki megirigyelhet. 

„A repülőgéproncshoz indultunk, de mi is és a stáb is eléggé kimerültek voltunk. Felötlött a többiekben, hogy visszafordulunk, de én határozottan elutasítottam az ötletet, így folytattuk az utunkat. A repülőnél felvettünk mindent, amit megálmodtunk, majd már indultunk hazafelé, mikor az operatőrünk, Almási Bence egyszer csak megszólalt: »Te, az ott nem a sarki fény?« Először azt hittem, csak szívat. Mikor felnéztem az égre, eleinte csak néhány halvány, színtelen vonalat láttam, majd kirajzolódtak a zöldes fények, amire titkon mindannyian vártunk. Az izlandi klipforgatás tervezése során többször felmerült, hogy mennyire durva volna sarki fényben forgatni, de bár bíztunk benne, tudtuk, alig van esélyünk rá. Végül szerencsénk lett, így nem csak láthattuk, rögzíthettük is ezt a szavakkal leírhatatlan, szürreális jelenséget” – mondta a zenekar frontembere, Molnár Tamás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top