Sztárok

8 dolog, amit nem tudtál Pallavicini Zitáról

Bár Pallavicini Zita neve ismert, de sok mindent nem tudtunk róla eddig. Az Ázsia Expressz szereplője sokoldalúbb, mint hinnénk: íme 8 dolog, amit eddig nem tudtál róla.

Talán mindenki meglepődött, amikor kiderült, kik szerepelnek majd az Ázsia Expresszben. Ugyanakkor tudtuk, hogy az összerakott párosok roppant szórakoztatóak lesznek, már ha csak a múltjukat nézzük. Pallavicini Zita neve ismert lehet, hiszen szerepelt már több műsorban is, többek között a TV2-n vezette a Celebtrend című divatmagazint. Cseke Katinkával kiegészülve érdekes párost alkotnak, ahogy a Jóban Rosszban színésznője fogalmaz, a „grófnő és a parasztlány”.

Viszont további érdekességeket is tartogat az életrajza, íme pár meghökkentő tény róla, ami az Ázsia Expresszben nem derül ki. 

  1. Kislányával, Laviniával (10) szerepelt a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorban, de van még egy fia is, aki az Eduárd (16) névre hallgat, és mindketten Angliában tanulnak. 

 

       2. Ük-ük nagyapja Andrássy Gyula.

        3. Nem szólt a családjának az Ázsia Expresszről, azt mondta, dokumentumfilmet            forgat majd a távoli országban. 

        4. Prágában nőtt fel, és csak 15 évesen tanult meg magyarul. 

        5. A nevét cs betűvel ejtik c helyett. 

          6. Nemrég töltötte be a 46. életévét. 

          7. Írt egy könyvet is, aminek az Egy őrült grófnő naplója címet adta. 

           8. Korábban öngyilkosság kísérelt meg, de végül belátta, hogy ez csupán                             egyfajta segélykérés volt, és ezzel hatalmas fájdalmat okozott volna a                                   szeretteinek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top