Sztárok

Vasvári Viven babát vár: „A plusz kilók sem érdekelnek”

Élete legnagyobb csodájának tartja Vasvári Vivien a kislányát, és most boldogabb nem is lehet, hogy ismét kisbabát vár. A Feleségek luxuskivitelben sztárja és Fecsó már nagyon várják a kicsi érkezését.

A Feleségek luxuskivitelben első részében kiderült, hogy Vasvári Vivien anyaként érzi, hogy kiteljesedett az élete. Az esküvő kapcsán már pedzegették azt is, hogy Fecsóval is szeretnének közös gyereket, most pedig úgy tűnik, hogy ez a vágyuk még a lagzi előtt valóra válik. A Feleségek luxuskivitelben legutóbbi részéből legalábbis ezt lehetett sejteni. 

Igen, kisbabát várok

– erősítette meg a hírt a VIASAT3 sztárja, aki boldogan mesélt az NLCafénak a babavárásról. „Terveztük a babát, úgy voltunk vele, ha szeptember végéig sikerülne teherbe esnem, akkor ez nem érintené a július 21-re tervezett esküvőnket sem. És elsőre összejött minden!”

Vasvári Vivien és párja, Fecsó az első közös gyereküket májusra várják

Pedig a teszt először negatív lett, de Vivien biztosra vette, hogy várandós. A második terhességi teszt már őt igazolta. Amikor ezt megmondta a párjának, Fecsó szeme könnybe lábadt, és nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a férfi elérzékenyült. 

„A baba neme kisfiú. Amikor ezt megtudta a párom, hát elsírta magát a telefonban, annyira boldog volt. Nagyon fiút szeretett volna.”

Kismamaként is modellkedne

Májusig még sok idő van, egyelőre nem is látszik még Vivien pocakja, és mivel nem érzi magát rosszul, a munkáit sem szívesen hanyagolná, sőt!

Vivien a szülés után nem sokkal már modellt állt a lányával annak idején

 

„Igen, vállalnék kismamaként is fotózásokat, és munkákat. Nagyon örülnék, ha pocakkal is szerepelhetnék katalógusokban vagy újságokban. A munkáimat nem befolyásolja a terhességem. Talán a modellkedésben okoz némi gondot majd a hasam, de úgy vélem, kismamaként is tudok modellt állni. Szülés után pedig jöhetnek a bikini katalógusok.”

Vivi kislánya, Ariana még nem igazán érti, hogy mi történik, azt viszont már határozottan tudja, hogy ő nem szeretne kisfiút, csak kislányt. A neveken egyelőre nem gondolkodtak, Viviék élvezik, hogy minden a legnagyobb rendben van a terhességével. 

„Ez a terhesség könnyebb, mint az első. Arianával négy hónapon keresztül hánytam minden egyes nap. Most csak fáradékonyság van és hányinger. De a hányinger is csak azért, mert lassan három hónapja arcüreg- és homloküreg-gyulladásom van. Nem tudok kigyógyulni belőle. Talán sok a munka, és nem tudok pihenni, de igyekszem.”

A testsúlyát már a Felségek luxuskivitelben adásában is szóvá tették a többiek, de Vasvári Vivien kényes erre a témára. Szerinte, ha ő nem foglalkozik mások súlyával, akkor ezt várja el viszont is. Most sincs ez másképp, hogy kisbabát vár.

„A súlyomról sosem érdekelt, ki mit mond. Így érzem jól magam, és remélem, hogy ilyen is maradok. Sokan szeretnének ilyen alakot, mint nekem van, és ezt meg is írják naponta 30-40 üzenetben a lányok. Akik meg nem így gondolják, azok nem érdekelnek. Én ilyen vagyok, és mindenkinek saját magát el kell tudni fogadnia. Nekem sikerült, és örülök is, hogy ez a típus vagyok.” 

Vivien a VIASAT3 műsorban elmesélte, hogy a kislányával 25 kilót hízott a terhesség végére, de egy-két hónappal a szülés után minden lement róla.

„Sosem diétáztam, és nem is fogok. Jelenleg lustálkodom, nem edzek, egyrészt a betegség, másrészt a sok munka miatt. Sajnos rosszul táplálkozom, de erre jó lenne oda figyelni már, csak nemigen megy. Szerintem, most is sokat fogok hízni, ami amúgy engem zavarni fog, de majd lemegy, csak a szülésig lesz ez az állapot.”

Vasvári Vivien és a kislánya, Ariane között különlegesen szoros kötelék van

Májusra várják a kicsit, és ha minden jól megy, Vivi természetes úton szeretné világra hozni a kisfiát. Egy biztos, nem lesz apás szülés, mert Fecsó rosszul van a vértől, így Vivi anyukája lesz bent a szülőszobán. Addig is, Vivi nem hanyagolja el a munkáit, sőt a kisfiának már külön Baballino kollekcióval készül, amit a születésére tervez majd meg. Két ruhát már a mostani választékból is félretett a kicsinek, mert ezek a kedvencei. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top