Sztárok

Tóth Vera irtó szexi reggel egy szál köntösben

Az énekesnő simán adhatna tippeket ahhoz, hogyan készíts magadról ébredés után is jó szelfit. Erre a látványra ébred az, aki Tóth Verával tölti a reggelt.

Tóth Vera több mint 40 kilótól megszabadult, de ahogy ezt már mondta, ennek főleg egészségügyi okai voltak. Most viszont már élvezi a „mellékhatásokat”, hogy bátrabban válogathat a ruhák között, nem a fekete után nyúl először, és sokkal többet meg mer mutatni magából, mint korábban. Nemrégiben Tóth Vera dekoltázsa volt a szelfije középpontjában, ami bár igazán dögös volt, a mostani képe mégis sokkal szexisebb. 

Reggeli chill Fülöppel😇

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,

Nehezen szokta meg az új külsejét az énekesnő, főként azt, hogy sokkal többet engedhet meg magának, mint a régi Tóth Vera

„Én azért sokat fogytam az elmúlt időben, és azért még mindig megvannak a régi megszokásaim, hogy nem ugrálok, meg nem szép az a mozdulat, pedig most már sokkal jobban néz ki, ha táncolok a színpadon, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Meg kell szoknom ezt a testet, kicsit több mindent engedhetek meg magamnak. Az ugrálás is pont ezért megy nehezen, mert még gátlásos vagyok” – fogalmazott éppen egy éve. 

A mostani képein már látszik, hogy szabályosan kivirult, és egyáltalán nem fél megmutatni magát, ezzel pedig sok erőt ad másoknak is. 

Jó helyen a legfontosabbakkal❤️ @mujahidzoli @tothgabi @szentesieva #bocorfogadó

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top