Sztárok

Megvannak az új Sztárban sztár +1 kicsi zsűritagjai: Tóth Vera és Király Viktor igent mondott

Ötéves lett és megújul a SuperTV2, a népszerű műsor is ezen a csatornán tér vissza.

November 26-án ismét elstartol a SuperTV2 népszerű show-műsora, a Sztárban sztár + 1 kicsi. Az ország házibulijához ezúttal is gyerekénekesek csatlakoznak, hogy a korábbi Sztárban sztár-szériák egy-egy hírességével lépjenek színpadra. Az idei névsor még várat magára, de november 12-én, a Sztárban sztár döntőjében fény derül a második évad párosaira is. Az ítészek között azonban két népszerű énekes is feltűnik majd: a megújult négyesben Ábel Anita és Rákóczi Feri mellett ezúttal Tóth Vera és Király Viktor foglalnak helyet. Viktor jelenleg a Sztárban sztár ötödik évadának finalistájaként bizonyíthat, így friss élményekkel és tapasztalatokkal vág majd bele a produkciók értékelésébe.

Sztárban sztár +1 kicsi (forrás: TV2)

Sztárban sztár +1 kicsi (forrás: TV2)

„Nagyon várom a műsort, mert szeretek fiatal, tehetséges gyerekekkel foglalkozni, figyelemmel kísérni a fejlődésüket, főként mióta Az ének iskolája című műsorban már dolgozhattam velük. Érdekes, hogy gyerekként hogyan oldják meg azokat a feladatokat, amelyek felnőtt énekesként is sokszor komoly kihívást jelentenek. Mivel jelenleg a Sztárban sztárban szerepelek, ismerem a műsor nehézségeit, tudom, hogy mennyi munkával jár egy-egy produkció, és ennek megfelelően fogok pontozni is” – idézi a lelkes Viktort a TV2 közleménye. 

„Szeretem a gyerekeket, és fontosnak tartom, hogy részt vegyek a tehetséggondozásban. Tavaly egy tehetséges fiatal, Farkas Zsolti mellett szerepelhettem, most pedig a másik oldalon ülök majd, ami nagy feladat számomra. Mindig is meg akartam ízlelni, milyen lehet a Sztárban sztár zsűrijének lenni. Most eljött az én pillanatom. Remélem építő kritikáimmal és dicséreteimmel hozzáteszek a fejlődésükhöz egy könnyed, szórakoztató műsor keretein belül. Nem véletlen, hogy az ország házibulija az én kedvenc bulim is egyben” – árulta el Tóth Vera.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top