Sztárok

Pápai Joci a meleg előadásáról: „Nem lehetek szabad?”

Nagyon félt attól, hogy milyen lesz nőként a színpadon állni, aztán meg férfi kollégát utánozni, de most Pápai Joci végre megtalálta a helyét, mégpedig meleg előadóként. A Sztárban sztár legutóbbi adásából kiderült, miért.

Sokszor megkapta Pápai Joci, hogy indokolatlanul sok pontot oszt ki neki Majka, és a Sztárban sztár zsűri többi tagja is túl elnéző vele, pedig a teljesítménye közel sem indokolja, hogy versenyben tartsák. A kritikák mellett most túlnyomó többségben voltak a dicséretek, a hozzászólók szerint is a Boy George- és a Lambada-előadásai tényleg jól sikerültek. Nemcsak szórakoztató volt, de ezúttal a hangja is hasonlított az előadóra. 

„Nem tudom már követni, hogy mi történik. Elkezdődött valami kilenc hete, és nem áll le” – jegyezte meg Pápai Joci viccesen a második előadása utáni szünetben. A zsűri szerint (és néhány kommentelő szerint is) most érkezett meg a műsorba az énekes, aki sokkal jobban teljesített az elődöntőben, mint a korábbi Sztárban sztár-adásokban. 

„Mindig későn kapcsolok rá” – tette még hozzá az énekes, aki láthatóan végre élvezte is az előadásokat. Pedig nem volt könnyű dolga, de úgy tűnik, hogy megtanulta elengedni magát. 

Pápai Joci a Sztárban sztár legutóbbi adásában Boy George-ként is színpadra állt

„Józsika, megérkeztünk. Ez vagy te! Az egész Sztárban sztár alatt azon idegeskedtél, miért vagy te nő, miért nem vagy férfi. Nem, te egy ilyen ebihal kell, hogy legyél, ilyen itt is, ott is” – kezdte Majka, aki szerint Pápai olyan önfeledten pacsizgatott az előadás alatt, ami tőle szokatlan volt. 

Nem lehetek szabad? Hát hadd érezzem már jól magam!

– válaszolta Joci, aki szerint a ruha már mindegy is neki, de azért hálás volt, hogy megdicsérték az éneklését. Ha pedig bárki azt gondolta, hogy Boy George volt a csúcspont, akkor tévedett. Mert jött a Lambada, és abban így táncikált az énekes: 

Pápai Joci a Lambada közben érezte magát jobban – legalábbis ő ezt mondja

De nézd vissza a teljes előadásokat, érdemes lesz. 

Itt Pápai Joci két Boy George-dalt adott elő a Sztárban sztár színpadán: 

Ez pedig Pápai Joci Lambadája: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top