Sztárok

Újabb magyar rendező zaklatási ügyei kerülhetnek nyilvánosságra

Az valahol sejthető, hogy nem Marton László az egyetlen színházi szakember, rendező, aki szexuálisan zaklatta kollégáit. A molesztált nők vallomásai egyre több korábbi áldozatot is megszólalásra késztetnek. Színházi körökben már tudják, kiről fog szólni a következő botrány.

Az Egyesült Államokban a Weinstein-ügy után folyamatosan borulnak ki a hírességek szennyeskosarai, vélhetően nem lesz ez másként Magyarországon sem Marton László zaklatási ügye után. A Bors már előre megágyaz a következő botránynak: bár nem nevezik meg a színházi szakembert, de elég jól körbeírják ahhoz, hogy elindulhasson a találgatás.

Neve folyamatosan előkerült, ahogy a Marton-ügynek igyekeztek utánajárni a lap újságírói. Kiderült, hogy egy országosan ismert rendező nevét hozták fel azok, akiket Marton László szexuális zaklatásai miatt kérdeztek meg. A Bors szerint a nős férfi esete még Martonénál is kényesebb, mert sokszor nem állt meg ott, ahol a Vígszínház korábbi rendezője igen.

„Viselt dolgai a zaklatáson is túlmutatnak. A róla szóló pletykákban férfiak és nők, sőt több esetben kiskorúak is szerepelnek. Hogy a férfi pontosan tisztában van tettei súlyával, ebben szinte mindenki biztos. Hogy álmatlan éjszakái vannak mostanában, abban is. Hogy retteg a leleplezéstől, ehhez sem fér kétség. És ha igaz, amit róla mondanak, fájhat is a feje, ugyanis úgy tudjuk, már a Marton-ügy kirobbanásakor több színházi dolgozó is azon gondolkodott – és gondolkodik a mai napig is –, mit tudnának tenni, mikor és hogyan hozzák nyilvánosságra az illető nevét” – írja sejtelmesen a Bors.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top