Sztárok

Ekanem Bálint a szűzies életéről mesél

A Sztárban sztár óta még többen megsimerték a The Biebers énekesét, így még több lány érdeklődik iránta, Ekanem Bálint Emotának még sincs barátnője négy éve.

Már az első Sztárban sztár után kiderült, hogy Ekanem Bálint Emota kivételes tehetség, aki jelenleg leginkább The Biebers koncerteken hallható. A hangi adottságaira korán felfigyeltek, a templomban, a kántor mellett kezdett énekelni, és Ekanem Bálint sokáig pap szeretett volna lenni. Aztán ez kamaszkorában elmúlt, ám azóta sem volt sok kapcsolata, ahogyan ezt a BEST magazinnak elmesélte. 

fotó: Facebook/Ekanem Bálint Emota

„Először igazából gimnáziumban, 16 évesen lettem szerelmes. Ez két évig tartott, és egyszerűen elmúlt, bár a lány ma is jó barátnőm. Aztán 21 évesen megint szerelmes lettem – két esztendőre. Remélem, ez az időintervallum nem lesz tendencia… Azóta, négy éve semmi, élem a független férfiak olykor nem is annyira könnyű életét.”

Ekanem Bálint a négyéves szünetről beszél, de nem él szűzies életet, ezt azért tisztázta. Bár volt másfél hónapja valakije, de érzelmek nélkül nem megy bele egy kapcsolatba. „Ilyenkor inkább finoman megmondom, köszönöm, ennyi volt, viszontlátásra.”

De az ismerkedést nem adta fel, a hol, a mikor és a kikkel kérdésekre a BESTmagazinnak válszolt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top