7 eset, amikor a film igenis jobb lett, mint a könyv

A séf ajánlata a veszélyes élet rajongóinak: fogj egy regényt, és forgass belőle filmet. Senki nem mondhatja, hogy a játék nem fair, hiszen a siker nem kizárt – de nem is valószínű, ugyanis a kekecek már izzítják is az orkánerejű ellenszelet fújó óriásventilátort, amire az van írva öles betűkkel: A KÖNYV MINDIG JOBB.

Na jó, most egy kicsit sarkítottunk, de azért még így sem annyit, mint a Gutenberg-galaxis felsőbbrendűségét görcsösen hirdető radikálisok, akik úton-útfélen támadják a mozis regényadaptációkat, függetlenül attól, hogy tényleg rosszul sikerültek, vagy egyszerűen mások, mint az alapanyag, netán teljesen hűek az eredetihez, csak terjedelmi okokból kihagytak belőlük egy ténylegesen mellőzhető mellékszereplőt. Biz’ isten, az elmarasztaló vélemények és szőrszálhasogató kritikák viharában néha szinte már könyvégetőnek érzi magát az ember, ha nem tud belekötni a fentebb idézett mottóval egy irodalmi gyökerű filmbe – pedig nem is csak az esik meg időnként, hogy egyenrangú a forrásművel a vászonra vitt változat, hanem bizony még az is, hogy utóbbi a jobb. Skandalum vagy sem, hoztunk is hét példát.

A Keresztapa

Az eredeti mű: Mario Puzo: A Keresztapa

Puzo regénye klasszikus bestseller, azaz egy óriási sztori, amit minden különösebb irodalmi ambíció és vívmány nélkül vetettek papírra. Semmi baj nincs vele, de a belőle készült filmek sokkal gazdagabbak nála narratív technika és karakterábrázolás szempontjából is – egyszerűen a vásznon találta meg az igazi helyét a történet. Külön ajánljuk a vetett betűt minőségétől függetlenül önértéknek tartók figyelmébe, hogy ezzel nem elmarasztaljuk, hanem felmagasztaljuk a szerzőt, ugyanis regényét ő maga adaptálta forgatókönyvekké Francis Ford Coppolával. Az első két részért még Oscart is kapott, teljesen megérdemelten. Hoppá!

A tetovált lány

Az eredeti mű: Stieg Larsson: A tetovált lány

Mit emeljünk ki a regényből? A központi történetet teljesen abszurd módon agyonütő, dögunalmas keretsztorit az oknyomozó újságírásról, amit nyilvánvalóan csak azért kellett beleerőltetni a könyvbe, mert a szerző is zsurnaliszta volt? Az ettől függetlenül is döcögős történetvezetést? Az olyan, dosztojevszkiji ihletettséggel nehezen vádolható mondatokat, mint hogy „A zsákban benne volt 2002-es, 14 inches képátlójú hófehér Apple iBook 600-asa a 25 gigás merevlemezes tárával, 420 Mb RAM-mal. A vásárlás időpontjában ezt a modellt tartották az Apple cég művészi hitvallásának.”? Netán azt, hogy a szereplők minden huszadik oldalon esznek egy szendvicset, és úgy háromoldalanként isznak egy kávét? Lehet utálni a skandináv változat ismeretében a David Fincher-féle filmadaptációt, de a könyvre még az is köröket ver, az eredeti  svéd-dán-német-norvég verzió meg pláne.

(A tetovált lányból idézett részlet Péteri Vanda fordítása)

A remény rabjai

Az eredeti mű: Stephen King: A remény rabjai

Itt nem is annyira korrekcióról, mint inkább elaborációról kell beszélni: a történet ott van készen az eredetiben is, de érdekes módon a rőfben mérve is jelentős életművel rendelkező Stephen King ezt az ötletét valamiért letudta egy kisregényben, abban a terjedelemben pedig annyi dráma és mélység sehogy sem férne el, amennyit a profi méhész és golfrekorder Morgan Freeman és a Hírességek Sétányára meglehetősen későn bejutott Tim Robbins vitt bele Frank Darabont rendező vezényletével a közel két és fél órás filmbe.

Jurassic Park

Az eredeti mű: Michael Crichton: Őslénypark

Crichton sok bestsellerszerzőhöz hasonlóan telezsúfolta a könyvét az íráshoz végzett kutatómunkája során szerzett információkkal, de ezek igazából nem tettek hozzá semmit az amúgy briliáns történetötlethez, így aztán a filmnek csak javára vált, hogy sokkal egyszerűbb lett a vaskos regénynél. És ez nem is csak azt jelenti, hogy nagyobb teret kapott benne a látvány: a moziverzióban elevenebbek a karakterek, és markánsabb a sztori morális tanulsága is. Nem mellesleg az érdem részben itt is az eredeti mű atyjáé, hiszen Crichton társszerzője volt a forgatókönyvnek is.

Az ördög Pradát visel

Az eredeti mű: Lauren Weisberger: Az ördög Pradát visel

Ez az a könyv, amiről még a nagy többség is elismeri, hogy kizárólag jót tett neki a mozis adaptáció. És nemcsak azért, mert olyan briliáns színészeket szerződtettek hozzá, mint az átváltozóművész Meryl Streep vagy a kismamaként is a legmenőbbek közé tartozó Anne Hathaway, hanem azért is, mert az eredeti egy hol túl-, hol alulírt, csapongó, szerkesztetlen mű.

A Bourne-csapda

Az eredeti mű: Robert Ludlum: A Bourne-csapda

Ludlum halhatatlan hőst alkotott, de nyögvenyelős történetén már a nem túl ambiciózus 1988-as tévéváltozat is sokat lendített – ami pedig a Matt Damon-féle adaptációban történt vele, arról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A karakter legalább két dimenzióval gyarapodott, a sztori a maga szélsőségességében is sokkal realistábbá vált, az akció pedig egész egyszerűen költői magasságokba emelkedett, amire korábban sem könyvben, sem filmben nem nagyon volt példa.

Szárnyas fejvadász

Az eredeti mű: Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Dick minden regénye briliánsan megalapozott, szédítően eredeti mű, amely még a sci-fi műfajában is szokatlan filozófiai mélységekbe nyit ablakot, de a többségük aztán el is vész ezekben a filozófiai mélységekben. Az Álmodnak-e az androidok… ebből a szempontból még az összeszedettebb darabok közé tartozik, de a mozikban nem nagyon hódító Szárnyas fejvadász 2049-cel nemrég folytatást kapott filmadaptációja így is csak jót tett az ötlettel: a szerteágazó sztorit úgy fogta összébb, hogy igazából még rétegzettebbé is vált, a szereplőket úgy színezte át és ki, hogy attól csak életszerűbbek lettek, a lezárást pedig úgy tette konkrétabbá, hogy sokkal markánsabb kérdéseket hagyott nyitva.