Sztárok

X-Faktor: Kis Ramóna bugyivillantással indította az élő show-t

Az X-Faktor tehetségkutatójának első élő adásának végén Hegedűs Péternek és a Radio Mobsternek kellett távoznia. De nemcsak ezért marad emlékezetes a tegnap este.

Az X-Faktorban szombat este nem csak a 12 döntős tehetség, de műsorvezető, Kiss Ramóna is először mutatkozott be élőben. Annak, aki reménykedett abban, hogy a stylistok majd őt is olyan szettekbe öltöztetik majd, mint Ördög Nórát, csalódnia kellett. Ramónára az első élő show-ra egy merészen felsliccelt ruhát adtak, amiben bombasztikusan festett.

De nem csak a látvány miatt maradt emlékezetes a ruha. A műsorvezető, rövid táncos nyitóprodukciója közben megvillantotta a bugyiját is.

Az X-Faktor első élő show-jában egyébként 12 tehetség mérte össze a tudását, noha Radics Gigi egyik mentoráltja, Nagy Krisztián feladta a versengést. Helyére Bereznay Dániel érkezett, akinek mindössze néhány nap állt a rendelkezésére, hogy felkészüljön az élő műsorra. A fiatal énekes mindezek ellenére jól vette az első akadályt: párbaj nélkül továbbjutott a második fordulóba.

A versengéstől a nézőktől legkevesebb szavazatot kapó Radio Mobsternek kellett párbaj nélkül búcsúznia, míg a bennmaradásért a London Kids és Hegedűs Péter énekelt. A mentorok a párbajt követően nem tudták eldönteni, ki essen ki, ezért előkerült a kevesebb szavazatot kapó versenyző nevét tartalmazó boríték: az este második kiesője Hegedűs Péter lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top