Sztárok

Survivor Adri távozott a Holtak szigetéről

A Survivor kedd esti adásában Adri esett ki a játékból.

Bár a Survivor helyszínén, a Holtak szigetén még minden, játékból kiszavazott versenyzőnek van esélye visszakerülni a játékba, a párbaj mindannyiuk életét megváltoztathatja. A kedd esti adásban Adri mellett Anitának, Gergőnek, Lillának és Nórának kellett párbajoznia.

 A tét óriási,

az utolsó végleg elköszön a szigettől.

A rendkívül kemény, összekötözött kézzel kúszós feladatban Adri ért célba utolsóként, így ő búcsúzott a játéktól.

Adri így értékelte teljesítményét: „az, hogy a törzsi tanácson kiszavaztak, úgy éreztem, hogy nem nagy probléma, miután kaptam egy második esélyt. Úgy éreztem, hogy mindent meg tudok tenni azért, hogy bebizonyítsam,

ott a helyem a legjobbak között.

Majd a fogadtatás és az, ahogy ott leépültem két óra alatt szerintem rátette a bélyegét a játékomra is. Inkább ez vezetett ahhoz, hogy most kiestem” – árulta el Adri, akinek utolsó párbajküzdelmét  itt tekinthetitek meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top