Sztárok

Majka a Való Világ nélkül ide jutott volna

A mulatós zene egyik nagyjához, Kadlott Karcsihoz hasonlította magát Majka, miután a zenészt Oláh Gergő előadásában láthatta.

A Sztárban sztár legutóbbi adásában Oláh Gergő Kadlott Karcsiként állt színpadra, ami azért hálátlán egy feladat, mert a zsűri ritkán dicséri a mulatós zenét. Ellenben a tévénézők már az első körben előkelő helyre juttatták az énekes produkcióját, rögtön Berkes Olivér után következett.

FOTÓ: Facebook/Majka

Visszatérve a Sztárban sztár zsűrijéhez, ők leginkább Gergő ruháján szórakoztak, és többet beszéltek róla, mint arról, milyen jól hozta Gergő a hangokat és a figurát. Miután Liptai Claudia elmondta a véleményét a fényes öltönyről, Majka következett, aki némi önkritikával úgy indított: 

Abszolút megnyugodhatsz. Valószínűleg én is így néznék ki, ha nem jutok be a Való Világba anno.

Nézd csak meg, mire gondolt Majka: 

Gergő az előadás után sem esett ki a szerepéből, hozva a figurát csak annyit mondott: „Van benne valami.” 

Majka feltételezte, hogy van egy olyan szoba, ahonnan „mindenféle hülye zakókat elővesznek” a stylistok Pápai Jocinak és Oláh Gergőnek, és ha tényleg létezik egy ilyen szoba, akkor mi Majkát is megnéznénk egy hasonló szettben. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top