Sztárok

Akkor és most: így néznek ki az Egyenesen át szereplői

Hová kerülünk a halál után? Erre a nem túl egyszerű kérdésre akarta megtalálni a választ néhány orvostanhallgató 1990-ben az Egyenesen át című filmben azáltal, hogy mesterséges halált idéztek elő önmagukon a műtőasztalon fekve. A film szeptember végén érkező folytatása apropóján néztük meg, mi történt azóta a sztárjaival.

Dr. Rachel Mannus (Julia Roberts)

Joel Schumacher áldhatta a szerencséjét. Alig fél évvel a Micsoda nő! premierje után mutatták be az Egyenesen át című filmjét, amikor az egész világ Julia Roberts elképesztő mosolyáról és arról beszélt, vajon tényleg testdublőrt vetettek-e be a kevés ruhás jeleneteknél. Az Egyenesen át sikere nem kis részben Robertsnek volt köszönhető. Annak a Robertsnek, aki a forgatáson összeszűrte a levet főszereplőtársával, a korszak rosszfiújával, Kiefer Sutherlanddel, akivel el is jegyezték egymást, aztán Roberts az eljegyzést rövid úton törölte három nappal az esküvő előtt, és menekült a kapcsolatból, mivel megtudta, hogy a partnere megcsalta őt.

Ő volt a kilencvenes évek legjobban fizetett színésznője, aki még egy olyan drámáért is 25 millió dolláros gázsit kapott, mint a Mona Lisa mosolya. A pályája csúcsának a 2000-ben bemutatott Erin Brockovich – Zűrös természet tekinthető, amiért megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscart. A kétezres évek közepe óta visszavett a színészetre szánt idejéből: a legtöbbször mindössze évi egy filmet vállal, mivel az ideje nagy részét a családjával és a gyermekeivel szeretné tölteni. Julia Roberts férje Daniel Moder operatőr, akit A mexikói című film forgatásán ismert meg, amikor még a férfinak felesége, Juliának pedig pasija volt, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy összejöjjenek, majd később összeházasodjanak, és három közös gyermekük szülessen. Robertset idén a Wonder című drámában láthatjuk viszont.

Dr. Nelson Wright (Kiefer Sutherland)

Sutherland mindmáig tagadja, hogy megcsalta volna Julia Robertset, aki – minő véletlen – épp a férfi akkori legjobb barátjával, Jason Patric-kel jött össze a másfél éves jegyben járásuk után, alighogy lelépett az esküvő előtt, szóval édes lehetett számára a bosszú. Kiefer még a Robertsszel való kapcsolata előtt élt házasságban a nyolcvanas években még színésznőként próbálkozó Camelia Kath-tal, akitől egy gyermeke született. Ezután volt még egy nyolc éven át tartó házassága, de úgy fest, mostanra kiszeretett a házasodásból, és 2004 óta már csak barátnőkben utazik.

Szakmai téren Sutherland nagy áttörését már a nyolcvanas évek óta várták, de van annyira rosszfiús az image-e, hogy az igazi sztárszerepek elkerülték őt, ráadásul egy ideig híres volt a balhéiról és arról is, hogy meggyűlt a baja az alkohollal, szóval a producerek is óvatosak voltak vele. Ami nem történt meg a moziban, végül megtörtént a tévében: Jack Bauer szuperügynök szerepében Kiefer Sutherland a 2001-ben bemutatott 24-ben elképesztő sikert aratott, és a sok évadnak köszönhetően tényleg sztárrá vált. Kár, hogy ezt a sztárságot más produkciókban nem igazán tudta kihasználni. Ő az Egyenesen át csapatának egyetlen olyan tagja, aki a folytatásban is vállalta a szereplést.

Dr. Joe Hurley (William Baldwin)

Ma már nehéz elhinni, de a Baldwin tesók közül annak idején a szakmában nemcsak Alecnek, hanem az öccsének, Williamnek is nagy jövőt jósoltak. Sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket az olyan annak idején nagyszabásúnak számító filmekben, mint a Higgy neki, hisz zsaru, a Lánglovagok, a Sliver vagy épp a Tiszta játszma. Ez utóbbi film bukása tett be neki végleg: bebizonyosodott, hogy a nézők nem kíváncsiak rá, és míg partnere, Cindy Crawford vissza tudott menekülni a modellszakmába, számára nem volt ilyen opció. Azóta karakterszínészként, sorozatszínészként és B-kategóriás produkciók sztárjaként keresi kenyerét.

Amilyen pechje volt a szakmában, olyan szerencséje a magánéletben. 1995-ben vette feleségül Chynna Phillips énekes-színésznőt, akivel máig együtt vannak, és három közös gyermekük született.

Dr. Randy Steckle (Oliver Platt)

„Jé, ő is volt fiatal?” – teszik fel sokan a kérdést, miután újranézik az 1990-es Egyenesen átot. Oliver Platt az a színész, akinek az arcát mindenki ismeri, de a neve már jóval kevesebbeknek ugrik be: klasszikus karakterszínészsors. Sorsát jól jellemzi, hogy az Egyenesen át orvosai közül ő volt az egyetlen, aki nem nézett át a másvilágra, így azon kívül, hogy ijedezett, vele nem történt semmi igazán izgalmas a filmben.

Rengeteg filmje sikeres vagy fontos (Ha ölni kell, Szerelem és más drogok, X-Men: Az elsők, Tűzparancs, Tisztességtelen ajánlat), de sosem ő volt a középpontban. Ahogy sok sorstársa, ő is a tévében tudott igazán kiteljesedni: A Huff című sorozatáért Golden Globe-ra és Emmyre, Az elnök embereiért és a Kés/alattért pedig Emmy-díjra jelölték. A magánélete legalább annyira kiegyensúlyozott, mint a szakmai: 1992 óta él házasságban, és három gyermeke született.

Dr. David Labraccio (Kevin Bacon)

Mindenki második kedvenc szalonnája a kolozsvári után a kilencvenes évek elején tudta le a legjobb korszakát. Főszereplője volt a Tremors – Ahová lépek szörny teremnek, játszott az Egy becsületbeli ügyben, szerepelt a JFK-ban, genya volt a Veszélyes vizekenben, ott volt az Apollo 13 legénységében és szadista őr volt a Sleepers – Pokoli leckében, de valahogy mindig megmaradt karakterszínésznek, és nem ő kapta a nagy hősszerepeket. Talán túl karakteres arcberendezése volt ehhez. Döbbenetes, hogy szinte mindenki szereti Kevin Bacont, mégsem kapott soha egyetlen Oscar-jelölést sem, pedig a fél világ egyetért abban, hogy kiváló színész. Máig foglalkoztatják az A-ligában, benne volt a Johnny Depp-es Fekete misében és a Mark Wahlberg-es Patriot’s Dayben, ráadásul ő volt az I Love Dick című Amazon vígjátéksorozat címszereplője, Dick is.

Szívesen mesélnék hosszan a magánéletéről is, de nem nagyon volna mit. Kevin Bacon még 1988-ban feleségül vette Kyra Sedgwick színésznőt, akivel máig együtt élnek New Yorkban, és két közös gyermekük született.

Az újak

Az új Egyenesen át a híresztelésekkel ellentétben nem remake, hanem folytatás. Ezúttal is orvostanhallgatók próbálják ki, hogy milyen a másvilág. Most kikért izgulhatunk?

Courtney (Ellen Page)

A csapat vezetőjét, és az események fő mozgatórugóját az egykori Juno, Ellen Page alakítja, akinek a karrierje élő példa arra, hogy miért veszélyes coming outolni Hollywoodban. Mióta nyilvánosan beszélt a leszbikusságáról nem nagyon kap olyan szerepeket, ahol komoly szerelmi szála lenne egy férfival.

Ray (Diego Luna)

Az örök kölyök Mexikóból már nem annyira kölyökképű, de azért 38 évesen még mindig simán foglalkoztatják őt egyetemistát játszva. A legtöbb magyar néző a Dirty Dancing folytatásából ismeri, de ő szerezte meg a Halálcsillag terveit a Zsivány Egyesben, és esélyes arra, hogy Tony Montana bőrébe bújjon A sebhelyesarcú készülő remake-jében. Számos mexikói film producere, akinek kölyökképe ellenére két gyereke is van, de a feleségétől már elvált.

Marlo (Nina Dobrev)

Nina Dobrev azon fiatal tévésztárok sorát gyarapítja, akinek a párkapcsolatai, a magánélete és a közösségi médiás jelenléte talán még figyelemreméltóbb, mint a színészi munkássága. A bolgár származású Dobrevet mindenki a Vámpírnaplókból ismeri, de legalább annyit cikkezett a sajtó a színészpartnerével, Ian Somerhalderrel való kapcsolatáról, mint magáról a sorozatról, ráadásul Dobrev ezután is egy Amerika-szerte ismert celebbel jött össze, szóval mindig szolgált csámcsogni valóval a bulvárnak.

Jamie (James Norton)

Minden amerikai film főszereplőgárdájában kell lenni legalább egy angolnak, és itt ez a megtiszteltetés James Nortonnak jutott. A gárdából talán ő a legkevésbé ismert jelenleg, és ugyan feltűnt mozifilmekben (Egy lányról, Mr. Turner…) is, a fontosabb munkáit idáig tévésorozatoknak (Grantchester, Happy Valley…) köszönheti. Ez az Egyenesen át után könnyen megváltozhat.

Sophia (Kiersey Clemons)

Az új Egyenesen át Julia Robertse könnyen lehet Kiersey Clemons, aki talán épp a nagy áttörés áll. Benne lesz Az Igazság Ligája filmben és a Flashben, és fiatalsága ellenére annyit forgat, hogy az valami elképesztő. A kamera zabálja a nagy, széles mosolyát, amit megcsodálhatunk szeptemberben egy másik mozifilmben, a New York-i afférokban is. Nemcsak csodás színésznő, hanem gyönyörű hangú énekesnő is, szóval nem kizárt, hogy a színészkedés mellett egy könnyűzenei karriert is összehozzon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top