Sztárok

Pintér Tibor nem lesz harmincmillióért Zorro

A nemzet lovas színésze, Pintér Tibor a Zorrót szerette volna színpadra állítani, de nem számolt a jogdíjakkal.

Lecsapott Hollywood Pintér Tiborra, de nem úgy, ahogy a színész szerette volna. A Nemzeti Lovas Színház Facebook-oldalán kezdte hirdetni Zorro című darabjukat, a tengerentúlról azonban hamar ellenállásba ütköztek.

„Gyanútlanul feltettük a honlapunkra az új produkciót, egy álarcos fotót, és kiírtuk persze a Zorro nevet is. Nagyjából egy hete lehetett fenn az oldalunkon, amikor jött a hollywoodi ügyvédi irodától a fenyegető levél, hogy beperelnek, ha nem vesszük le. Felajánlották, hogy 120 ezer dollárért, nagyjából harmincmillió forintért használhatjuk a nevet egy évig. Nagyon kellemetlenül érintett a dolog, mert ezzel a darabbal kezdjük az idei évadot, és nagyon számítottunk rá, hogy minden rendben lesz. Innentől kezdve egy elég kellemetlen levelezés kezdődött” – mondta a Borsnak Pintér.

A színházigazgató nem akart fizetni, így rengeteg változtatást kellett eszközölnie a darabban. A Zorro jogaival rendelkező cég például megtiltotta a Don Diego, az Elena és Garcia nevek használatát is, sőt a fekete álarcot sem akarták engedélyezni. Végül némi folklórtörténeti levelezés után ez maradhatott.

„Kénytelenek voltunk megváltoztatni a címet, a Zorro helyett A fekete álarcos lovag lett a darab címe” – avat be a fantasztikus megoldásba Pintér Tibor, aki az év elején negyvenmillió forintért vásárolt lovakat színháza számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top