Sztárok

Székhelyi Józsefet elvarázsolta ötéves kislánya

Hetvenéves korára tanulta meg Székhelyi József, hogyan legyen igazán jó apa, és ehhez legkisebb lánya segítette hozzá.

Székhelyi József második házasságából öt évvel ezelőtt született Sára nevű lánya. A színész első feleségével három gyermeket nevelt fel, így legidősebb és legfiatalabb gyereke között 36 év a korkülönbség. Székhelyi viszont most is úgy neveli Sárát és örökbe fogadott fiát, a tizennégy éves Bencét, mintha ő maga harmincéves lenne.

„Amióta megszületett a lányom, Sára, 180 fokot fordult az életem. Soha nem voltam még olyan szerelmes, mint most belé! Olyan életelixírt kaptam a személyében a sorstól, amit sokszor magam is alig hiszek el. Felneveltem már négy gyermeket, sőt a nagypapaszerep sem áll távol tőlem, hiszen négy unokám is van. De valahogy ez az érzés, amit Sára iránt érzek, egyszerűen megtanított arra, hogy apaként is helyt kell állnom maximálisan, és meg is teszek mindent, hogy minél többet legyek mellettük” – mondta a színész a Blikknek.

Székhelyi azt is elmesélte, hogy sikerült megríkatnia Sárát a színpadról. „Szinte kívülről tudja az összes meseklasszikust, így a Vukot is jól ismerte. De amikor a színpadon az apukája Karakként meghal, hiába mondtuk neki előre, hogy ez csak egy szerep, óvodásként ezt nem tudta összerakni még a kis fejében. Az előadás végén zokogva, az anyukája karjaiban hagyta el a színházat” – mesélte elérzékenyülve a színész.

A kis Sára pedig valószínűleg maga is színész lesz, apukája legalábbis így látja. „Annyi exhibicionizmus van Sárában már most, hogy nem is tudom, mi lesz majd velünk! Szeret szerepelni, imádja, ha rá figyelnek” – mondta a büszke apa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top