Sztárok

Csonka András szívszorító posztban búcsúzik Lorán Lenkétől

"Lenke, mi lesz most? Ki teszi szebbé vidámságával ezt a rohadt, gyűlölködő világot?"

Ahogy arról korábban itt írtunk, délelőtt, életének 91. évében, hosszú betegség után elhunyt Lorán Lenke. A Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész május elsején ünnepelte 90. születésnapját, ekkor jelentette be, hogy végleg visszavonul a színészettől.

Csonka Andrást évtizedek óta szoros baráti szálak fűzték a komikához, akit, mint most elárulta, pótnagymamájaként szeretett. András a Facebook-oldalán tett közzé szívszaggató búcsúposztot, melyhez egy olyan képet is mellékelt, amelyet 1997 óta hord a noteszában. “Mellettem az a művésznő látható, akit nemes egyszerűséggel nevezzünk csodának. Nem vagyok hajlandó múlt időben beszélni róla.

A színész elárulta, mióta az eszét tudja, rajong Lorán Lenkéért, akit a legnagyobb komikának tart, de ami még ennél is fontosabb, igaz barátjának is. “Bizalmasom, titkaim tudója, pszichológusom. Ahogy egy nagymamához illik” – írta Csonka András.

“Lenke, mi lesz most? Kitől kapunk annyi életörömöt, mosolyt, ki lesz olyan imádnivalóan obszcén, ki tesz helyre egyetlen jól irányzott megjegyzéssel? Ki teszi szebbé vidámságával ezt a rohadt, gyűlölködő világot? Köszönjük, hogy voltál nekünk, köszönjük, hogy maradsz velünk az emlékeinkben, idegsejtjeinkben, a jelenünkben!”

Olvass még többet Csonka Andrásról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top