Sztárok

Kirúgták Szorcsik Vikit

Addig küzdött producereivel Szorcsik Viki, míg megváltak tőle. A műsorvezető munka nélkül vág neki az őszi szezonnak.

Eddig tartott Szorcsik Viki tévés visszatérése. A gyönyörű modell nyolc év szünet után idén áprilisban vállalta el az RTL Klub Év hotele című műsorának vezetését. A programban hetven magyarországi szállodát mutattak volna be, a nézők kedvencét pedig közönségdíjjal jutalmazták volna az évad végén.

A Bors információi szerint azonban a produkció már az elejétől nem ment zökkenőmentesen. “Előfordult, hogy Viki nélkül forgattunk vidéken, mert egész egyszerűen közölte, amíg nem fizeti ki neki a produkció a majd’ kéthavi tartozását, nem hajlandó dolgozni. Így történt meg, hogy vele utólag kellett felvennünk a műsorhoz jeleneteket” – árulta el a lapnak egy informátor.

Kirúgták Szorcsik Vikit

“Szerződése is csak akkor lett, amikor kijelentette, befejezte, nem forgat, ha nem kap szerződést. De nemcsak neki, hanem a produkció más munkatársainak is voltak gondjai a kifizetésekkel. Előfordult, hogy 12-14 órát forgattunk, menet közben is többen leléptek, mert nem tudtak együtt dolgozni a menedzsmenttel. Már most vannak többen, akik állítólag perelnek. Olyanok is, akik állítólag úgy kerültek képernyőre, hogy nem adtak erre engedélyt” – tette hozzá a névtelenséget kérő munkatárs.

Szorcsik Viki megerősítette a lap információit. “A szerződésemet a nyaralásom alatt, e-mailben mondták fel, úgy, hogy az őszre természetesen már nem vállaltam színházi munkákat a produkció miatt. Valóban tartoznak nekem, az első fizetésem hónapokkal később, akkor kaptam meg, amikor közöltem, felmondok, ha ez így folytatódik. Minden másról majd a bíróságon beszélek” – zárta rövidre a modell.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top