Sztárok

A 42 éves Charlize Theron élete még a filmjeinél is fordulatosabb

Mad Max ide, Atomszőke oda, a legnagyobb pörgést a valóságban mutatja be a negyvenkettedik születésnapját ünneplő Charlize Theron – és szerencsére még a legrosszabb fordulatokból is mindig jól jön ki. Nála keményebb nő nem nagyon tapossa a vörös szőnyeget manapság, az egyszer biztos.

Charlize Theron a nemrég mozikba került Atomszőkével rövid időn belül másodszor, összességében pedig már ki tudja hányadszor megy mennybe női akcióhősként. A pláne azonban igazából nem is az ebben, hogy milyen sűrűn sikerül neki a ritka bravúr, hanem az, hogy a saját élete még mindig köröket ver a legvadabb filmjére is. Mivel pont ma ünnepli a negyvenkettedik születésnapját, gyorsan számba vesszük, miért.

Nem Amerikában született, és nem is az angol az anyanyelve

Ha megnézzük, hány külföldi színésznő futott be Hollywoodban (nyilván nem számolva ide a briteket és az ausztrálokat), elég egyértelmű, hogy a kívülről érkezetteknek nem sok babér terem az álomgyárban – ráadásul az a néhány messziről jött, idegenajkú sztár is inkább amolyan szabályt erősítő kivétel vagy élő kuriózum a többiek között a tört angoljával (lásd a Trump híveinek nemrég lazán beszóló Salma Hayeket, a szabadidejében a Széchenyi fürdőben lazító Penélope Cruzt vagy az árral szemben úszó Audrey Tautout). Charlize Theron viszont olyannyira tipikus arca az A-listának, hogy sokan nem is tudják: Dél-Afrikában született, és az anyanyelve is az afrikaans, az angolt már úgy tanulta. Ezt így összehozni már önmagában sem kis teljesítmény, de ahogy az alább látható lesz, a színésznő még jó pár vargabetűt is tett útközben, ahogy az egy jó akcióhőshöz illik.

A 42 éves Charlize Theron élete még a filmjeinél is fordulatosabb

fotó: Getty Images

A családi háttere finoman szólva sem volt egyszerű

Egy gyereknek már akkor sincs könnyű dolga, ha valamelyik szülője alkoholista, ha pedig emellett még a fizikai erőszak veszélyének is ki van téve, végképp nehéz később maradéktalanul feldolgoznia a fiatalon megélt traumáit. Charlize Theron ehhez képest 16 évesen nemcsak azt élte meg, hogy részeg apja tettlegességgel fenyegette a feleségét és őt, majd az asszonyt meg is támadta, hanem végignézte azt is, hogy anyja más megoldás híján önvédelemből agyonlövi a férfit – és ma mégis mesébe illő életet él. Nem is tudjuk, ez milyen súlycsoport lelki állóképesség szempontjából, de hogy nagyon kemény, az biztos.

A 42 éves Charlize Theron élete még a filmjeinél is fordulatosabb
fotó: Getty Images

Már 19 éves korára derékba tört első karrierje

Charlize Theron nem színésznek készült, hanem balett-táncosnak, és ezt annyira komolyan gondolta, hogy az sem tántorította el, amikor 16 évesen modellszerződést kapott, és egy évig a divatszakmában dolgozott Európában: amikor a megbízás véget ért, továbbállt az USA-ba, és beiratkozott egy New York-i tánciskolába. Újabb két évvel később viszont egy térdsérülés lehetetlenné tette, hogy megvalósítsa az álmát, így mindent újra kellett kezdenie, ráadásul nem is éppen jó esélyekkel, ugyanis pénze nem volt, egy ablaktalan pincelakásban élt, a történtek hatására súlyos depresszióba esett, anyja pedig közölte vele, hogy azonnal találja ki, mit akar, vagy menjen haza, mert duzzogni Dél-Afrikában is lehet.

A 42 éves Charlize Theron élete még a filmjeinél is fordulatosabb

fotó: Getty Images

Úgy lett színész, hogy ugrott egyet az ismeretlenbe

Ami ezután jött, az Charlize Theron életén kívül már tényleg csak filmekben lehetséges: a lány eldöntötte, hogy színésznő lesz, és egy útra szóló repülőjegyet váltott Los Angelesbe, ahol persze csak csalódások várták. Egy semmiképpen sem szép napon azonban a bankban nem akarták beváltani a csekkjét, ő pedig készpénz hiányában irgalmatlan jelenetet rendezett – aminek tanúja volt egy tehetségkutató ügynök is, így rögtön megvolt a haszna a dolognak: kapott egy elég fontos névjegykártyát. A források abban mondjuk ellentmondanak egymásnak, hogy Theron mennyire élt aztán a lehetőséggel – az egyik verzió szerint egy ideig együtt dolgozott a menedzserrel, a másik változat viszont úgy szól, hogy még csak fel sem hívta –, de ez már abból a szempontból nem oszt, nem szoroz, hogy ha mindezt egy forgatókönyvíró találja ki, valószínűleg így is, úgy is elég sok kritikát kap azért, hogy milyen irreális és klisés bírt lenni egy füst alatt.

A 42 éves Charlize Theron élete még a filmjeinél is fordulatosabb

fotó: Getty Images

Sosem tudni, mit lép legközelebb

Miután Az ördög ügyvédjével befutott, Charlize Theron lett Hollywood következő It Girlje, és egy darabig ennek megfelelő szerepeket is kapott, de elég hamar eldőlt, hogy nem neki valók a skatulyák. Tulajdonképpen már az első sikerfilmjében bemutatott átalakulása is csak ahhoz mérhető, amit Mia Farrow mutatott a Rosemary gyermekében, de amit azóta produkál filmről filmre, az tényleg minden képzeletet felülmúl: az egyik hónapban még dögös kasszafúró Az olasz melóban, a következőben a nyúzott és meggyötört sorozatgyilkost, Aileen Wuornost kelti életre Oscart érő módon; ma Aeon Flux bőrében szexi akcióhősnő, holnap a Mad Max Imperator Furiosájaként ugyanolyan kemény, de kopasz, hiányzik a fél karja, és nyakig olajos, holnapután pedig – közvetlenül öt perccel az Atomszőkében eljátszott újabb pofonosztó bombázó után – anyu testű háromgyerekes anyaként tér vissza a Tully című tragikomédiában.

A 42 éves Charlize Theron élete még a filmjeinél is fordulatosabb

fotó: Getty Images

Nem kíméli magát

Ennyi különböző szerepet persze nem lehet áldozatok nélkül bevállalni, de Charlize Theront ez se nagyon zavarja: a lehető legváltozatosabb módokon vágja haza magát a különböző filmekért. Hogy csak néhány példát említsünk, az Aeon Flux forgatása után egy hónapig nyakmerevítőt kellett viselnie, mert a nagy ugrálásban gerincsérülést szenvedett, Az út vajúdási jeleneteiben annyira sikoltozott, hogy rámentek a hangszálai, legutóbb a Tully kedvéért pedig A rém után már másodszor szedett fel magára hirtelen jókora súlyfelesleget, ami persze megint csak nem használt az egészségének.

A 42 éves Charlize Theron élete még a filmjeinél is fordulatosabb

fotó: Getty Images

A magánéletét is rendhagyóan szereti élni

Ha viccelni akarnánk, egyszerűen csak annyit írnánk ide, hogy Charlize Theron nyilván szereti a veszélyt privátban is, hiszen együtt töltött másfél évet Sean Penn-nel, sőt jegyben is járt az egyik legnehezebb hollywoodi sztárral. De a szót komolyra fordítva is csak azt mondhatjuk, hogy hősnőnk nem a járt utak és a szürke hétköznapok híve ezen a téren sem, hiszen az ír Stuart Townsenddel folytatott, kilenc évig tartó, de házasságig vagy gyerekvállalásig sosem jutó kapcsolata sem volt épp a nagykönyv szerinti románc, és az sem unásig ismert történet, hogy egy világhírű színésznő két örökbefogadott gyereket neveljen teljesen egyedül. Arról nem is beszélve, hogy együtt töltött másfél évet Sean Penn-nel, mert az viccen kívül is extrém dolog.

A 42 éves Charlize Theron élete még a filmjeinél is fordulatosabb

fotó: Getty Images

Tényleg bármire kapható

Aki kicsit alaposabban is követi az amerikai showman, Jimmy Kimmel műsorát, az bizonyára ismeri a főszereplő utánozhatatlan komikustársát, a parkolóőrből sztárrá vált Guillermo Rodriguezt. Aki nem, annak annyit kell tudnia, hogy emberünk egyik fő műsorszáma minden évben az, hogy kilátogat az Oscar-gála vörös szőnyegére, és erősen idézőjeles miniinterjúk keretében megpróbálja leitatni a sztárokat – az egyik leglelkesebb fogyasztó és a leglazább partner a hülyülésben pedig egyértelműen Charlize Theron.

Főleg, hogy nem is csak az eszkimópuszit vállalta be.

Na hát ezek után csodálkozzon még valaki rajta, hogy ha egy rendező napjainkban keménykötésű, mindenre kapható női főszereplőt keres, a listája élén szinte biztosan Charlize Theron áll.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top