Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Sztárok

Gyámügyesek lepték el az Operettszínház előadását

Több mint hétszázezer ember látta Ausztriában, Németországban és Svájcban a Budapesti Operettszínház A Szépség és a Szörnyeteg című előadását, amely mögött szigorú ellenőrzések is állnak – írja a Blikk.

Mint kiderült, Németországban nagyon komolyan veszik a gyermekek védelmét, szigorúan szabályozzák azt, hogy egy kiskorú milyen körülmények között állhat színpadra. Így míg a társulat Németországban turnézik a Szépség és a Szörnyeteg előadásával, bármikor “lecsaphat” a gyermekvédelmi hatóság, megvizsgálják a gyerekszereplők körülményeit, mint például Polyák Lilla és Homonnay Zsolt kisfiának, Bulcsúnak az öltözőjét és papírjait.  Ez meg is történt – írja a Blikk.

“A gyerekek nem öltözhetnek például együtt a felnőttekkel, de ez így egészséges. Külön öltözőt kell nekik biztosítanunk, és a szülői mellett az iskola engedélyét is ki kell kérnünk, még akkor is, ha tanítási szünet van. Ráadásul percre pontosan jegyzőkönyvezni kell, hogy egy gyerek mennyi időt tölt színpadon, és biztosítani kell, hogy az esti munka végeztével egy órán belül az otthonában, az ágyában legyen” – nyilatkozta a lapnak a produkció.

Gyámügyesek lepték el az Operettszínház előadását

Címlap

top