Sztárok

Szatmári András, világbajnok vívó: Fel sem fogom, hogy mi történik most velem

A döntőben öt tus hátrányt ledolgozva, kitűnő vívással lett világbajnok Szatmári András! Az ifjú kardozó a verseny minden pillanatát imádta, és még ma is nehezen fogja fel, hogy jelenleg ő a földkerekség legjobb vívója.

Megálmodta, megcsinálta! Tegnap óta világbajnok vívónak mondhatja magát Szatmári András, akinek a legutóbbi interjúnk idején csupán vágyálom volt a dobogó legtetején állni.

Kitartó, szorgalmas munkával, profizmussal és egy kis szerencsével tegnap világbajnok lett belőle! 

Szatmári András a világ tetején
Szatmári András a világ tetején
Fotó: FIE – International Fencing Federation/Robert Michael

“Hihetetlenül boldog vagyok, nem is tudom elmondani, mit érzek, nem igazán fogtam még fel… Nem volt nagy ünneplés, eléggé elhúzódott a doppingvizsgálat, utána ittam egy pohár pezsgőt, és már aludtam is. Egyelőre nincs idő pihenni, hiszen két nap múlva csapatban vívunk, úgy gondolom, esélyesek vagyunk az éremre” – kezdte Szatmári András. 

Nagy reményekkel utazott Lipcsére
Nagy reményekkel utazott Lipcsébe
Fotó: Szatmári András 

“Édesapám és a húgom kint voltak velem Lipcsében, nagyon örültek ők is. Ahogy nekem, nekik és még a barátnőmnek is eszméletlenül sokan gratuláltak, rengeteg üzenetet kapok, ami egyelőre szokatlan, de nagyon jó érzés. Kaptam egy videót arról, hogyan tapsoltak nekem a férfi vízilabda-válogatott franciák elleni meccsén, libabőrös lettem.”

Szatmári András a világ legjobb kardozója
Szatmári András a világ legjobb kardozója
Fotó: Szatmári András

“Bevallom őszintén, nem sokat aludtam, talán 2-3 órát, hiszen dolgozott még bennem az adrenalin. Várom a folytatást, ez erőt adott ahhoz, hogy még keményebben eddzek, és elinduljak a következő álmom felé: olimpiai bajnok szeretnék lenni!” – mondta a vívó, aki ezzel az eredménnyel 27 éves “aranyéremcsendet” tört meg. Csapattársa, a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron a negyeddöntőben maradt alul, így neki nem sikerült az újabb bravúr. 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top