nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Hajdú Pétert Noncsika tangája miatt szapulják – teljesen nonszensz

Hajdú Pétert Noncsika tangája miatt szapulják – teljesen nonszensz

Hajdú Péter naponta tesz fel egy-egy megosztó képet a közösségi oldalára – most éppen a lányát, Noncsit fotózta hátulról. A károgók egyből nekimentek, mondván, miért ad tangát egy ennyi idős gyerekre?
NLCafé
f Ajánlom

Bár Hajdú Péter viszonya rendeződni látszik Sarka Katával, a házasságukat már nem áll szándékukban megmenteni. Éppen ezért a gyerekeket is külön nevelik, egymástól függetlenül járnak nyaralni. Így van ez most is, hiszen éppen Hajdúnál vannak a gyerekek: Noncsi és Dávidka a Balatonnál vakációznak édesapjukkal. Hozzátennénk, Eszter nélkül, hiszen Hajdú még mindig nem mutatta be párját a gyerekeinek. Azt pletykálták, hogy nincsenek már együtt, de erre rácáfoltak a Balaton Soundon

Dávidka és Noncsi a Balatonnál vakációznak édesapjukkal
Dávidka és Noncsi a Balatonnál vakációznak édesapjukkal

A showman tegnap megosztott egy fotót a kislányáról, amelyen éppen a Balatonba ugrik – tangában. Legalábbis a kommentelők egy része ezt gondolja. Felháborodtak, hogy miért kell egy nyolcéves kislányra tangát adni. Mások nem néznék ki Péterből, hogy így öltözteti Noncsit, bezzeg Sarka Katáról sokan gondolnák….

Az ominózus kép sokakat felháborított - jogtalanul
Az ominózus kép sokakat felháborított – jogtalanul

Nos, szerintünk ez egy normális fürdőbugyi, ami csupán a sok ugrálástól néz ki így. Te mit gondolsz?

 

Megosztás Facebookon