Sztárok

Ha megvan a jó ötlet, akkor a finanszírozás sem szabhat gátat!

Az induló és a növekedni szándékozó vállalkozások számára a legfontosabb kérdés, hogyan juthatnak hozzá a fejlesztéshez és bővítéshez szükséges tőkéhez, mégpedig kiszámítható, biztonságosformában. Balogh Wittman Rómeó vállalkozása, a Mens Mentis Hungary Kft. ma már az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb fitneszeszköz-ellátójának kizárólagos forgalmazója.
Balogh Wittman Rómeó

Balogh Wittman Rómeó

Hogyan kezdődött a vállalkozás története?

Balogh Wittman Rómeó: Korábban versenyző testépítő voltam, több országos bajnokságot és nemzetközi versenyt is nyertem, azonban egy baleset miatt kerekesszékbe kerültem, és fel kellett adnom ezt a pályát. Újra kellett gondolnom a céljaimat, de semmiképpen sem szerettem volna elszakadni a szenvedélyemtől, a fitnesztől. Ekkortájt ismertem meg a feleségemet, és vele úgy döntöttünk, hogy az ő közgazdászi képzettségével, illetve az én szakmai tapasztalatommal és kapcsolatrendszeremmel saját vállalkozást hozunk létre a nulláról.

Milyen ambíciókkal vágott bele az új vállalkozásba?

B.W.R.: A kezdetektől az volt a célunk, hogy az élsportolói igényeknek is maradéktalanul megfelelő edzőtermeket rendezzünk be, mindig a legújabb és legjobb felszereléseket szállítsuk partnereinknek. A gépek tesztelésében és kiválasztásában két, a szakmában közismert bajnok, Csuhai János és Kathi Béla is rengeteget segített, no meg persze az is, hogy mindannyian a sportolói világból jöttünk. Ennek köszönhetően mindig a legjobbat tudjuk kínálni.

Mire volt szükség a szakértelem mellett a vállalkozás felfuttatásához?

B.W.R.: A vállalkozás indulását követő évben nagyobb összegre volt szükségünk, hogy kellő mértékű és prémium minőségű raktárkészletet állíthassunk össze. Ezt az OTP Bank által folyósított folyószámlahitelből tudtuk megvalósítani, ami óriási lökést adott a vállalkozásnak. Ezt követően többször is szükségünk volt külső forrás bevonására, az OTP Businessre pedig minden esetben számíthattunk annak ellenére is, hogy ez egy speciális iparág, tehát az üzleti terveinkhez is teljesen máshogy kellett hozzáállniuk a pénzintézet munkatársainak, mint egy hagyományos vállalkozásnál.

A kedvező feltételekkel nyújtott hitelek mellett a legnagyobb segítséget számunkra az OTP Treasury szolgáltatás adta. A gépeket ugyanis legtöbbször dollárban vásároljuk, de euróban értékesítjük. A kettő közt azonban előfordult már olyan devizaingadozás, ami miatt komoly veszteséget kellett elkönyvelnünk, az OTP Treasury által kínált fixálható árfolyamok azonban biztosítékot jelentenek már számunkra, hogy ne kelljen az ilyen árfolyamveszteségektől tartanunk.

A folyamatos fejlesztésnek és növekedésnek köszönhetően hol tart a vállalkozás most?

B.W.R.: A sikeres indulásnak és a megbízható pénzügyi háttérnek köszönhetően ma már ott tartunk, hogy Magyarország mellett a környező országokban, de többek között Gibraltáron, Kuvaitban és jövőre Ausztráliában is jelen leszünk. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb fitneszeszköz-ellátójának kizárólagos forgalmazójává váltunk, és sorra tudjuk vállalni az újabb és újabb nagy projekteket.

Annak idején azért választottuk az OTP Bankot, mert az elsők akartunk lenni, ehhez pedig egy biztos lábakon álló bankot kerestük. Az együttműködés sikere folytán pedig sosem merült fel bennünk, hogy változtassunk ezen a kapcsolaton.

Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója:

A kis- és középvállalkozások rendkívüli jelentőséggel bírnak az egész ország gazdaságát tekintve, amit mi sem mutat jobban, mint hogy a GDP több mint 50 százalékát ezek a vállalkozások adják. Ennélfogva az OTP Business kiemelt feladatának tekinti, hogy szolgáltatásaival és szakértelmével a lehető legnagyobb mértékben támogassa ezeket a vállalkozásokat céljaik elérésében, a bennük rejlő potenciál kiaknázásában.

A legfontosabb igény ezen a téren a finanszírozás támogatása, ami önmagában is komplex feladat. Hiszen a vállalkozások elvárják, hogy a nyújtott szolgáltatás rugalmas, testre szabott, kényelmes és mindenekelőtt biztonságos legyen. Ennek alapja, hogy az OTP Business stabilitást és széleskörű, nemzetközi kapcsolatokra épülő szakértelmet kínál ügyfelei számára. Emellett az olyan szolgáltatásokkal, mint például az OTP Treasury, igyekszünk az árfolyam-ingadozásokból és más piaci tényezőkből fakadó potenciális kockázatokat is minél inkább mérsékelni.

Szakértőink minden esetben az adott vállalkozás egyedi körülményeit, lehetőségeit és céljait figyelembe véve tekintik át a benyújtott dokumentumokat – még akkor is, ha azok valamilyen nem megszokott üzletágban tevékenykednek –, és állítanak össze egyedi megoldásokat ügyfeleink számára. Mindeközben nagy hangsúlyt fektetünk a digitális, okoseszközökről is könnyen kezelhető fejlesztésekre is, legyen szó online számlanyitásról vagy akár online hitelfelvételről.

Az OTP Business a vállalkozások bankjaként a jövőben is minőségi, minden követelménynek megfelelő szolgáltatásokkal támogatja ügyfeleit.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top