Sztárok

És az égő óvszer sztorija megvan? A 75 éves Paul McCartney bámulatos élete

Tíz ember együtt nem él annyit 75 év alatt, mint a Beatles nyughatatlan sztárja, aki zenélt, filmezett, festett, házasodott és vált, gyereket nevelt, és még a dalai lámát is felelősségre vonta.

75 éves lett Paul McCartney, ami azt jelenti, hogy a Beatles alapítótagja és a 20. század egyik legnagyobb popzenésze most már legalább 750 évnyi életútra tekinthet vissza – ő ugyanis minden téren úgy az átlagos fordulatszám három-négyszeresén pörög, és minimum háromszor annyi területen is mozog, mint amennyit egy átlagember elbír és kíván. Az ünnep alkalmából erősen vázlatos panorámaképet rajzolunk életéről és munkásságáról, és persze a zenei kíséretet is tőle hozzuk, méghozzá úgy, hogy minden előkerülő dalban valami mást csinál, mert ő természetesen ezen a terepen is nyughatatlan és lelőhetetlen.

A zenész ötször (hatszor, hétszer…)

Egy zenésznek az esetek 98 százalékában egy darab híres zenekar vagy sikeres szólókarrier jut, és ennyi a többségnek bőven elég is. Na most, Paul McCartney-nak rögtön az elején kijutott mind közül a legnagyobb együttes, a Beatles, de ő még utánacsapta a Wingst és a szólópályáját is, amelyek olyan slágereket szültek, mint a Live and Let Die vagy a Michael Jacksonnal közös The Girl is Mine. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mindemellett a rivaldafénytől távolabb csinál kísérleti elektronikus zenét is a Fireman duó tagjaként, ha meg olyanja van, simán ír egy oratóriumot. Huh.

Közjáték: Paul McCartney énekel

A Beatles két vezető vokalistájának egyikeként Paul McCartney természetesen énekesként a legismertebb. Tekintve, hogy tenorja több mint négy oktávot fog be, ez éppenséggel nem is baj. A Hey Jude dallamai például mindig jót tesznek a fülnek.

A szerelmes férfi és a házasember

Mozgalmas szerelmi élete sok sztárnak van, a mi emberünké viszont egyszerűen legendás, pedig nem az Angelina Jolie-k és Brad Pittek vagy – hogy egy hozzá közelebbi korosztályt említsünk – az Elizabeth Taylorok és Richard Burtonök csapatában játszik. Hogy mi az ok? Hát röviden az, hogy Paul McCartney a férfi, aki csak egyszer volt igazán szerelmes, csakhogy első felesége, Linda halála után újra kellett kezdenie, így ő lett Paul McCartney, az ember, akinél senki nem vált drágábban a brit szigeten, majd Paul McCartney, aki mindezek ellenére harmadszor is megnősült – de a bővebb változatot is érdemes keresni a linkek mögött.

Közjáték: Paul McCartney basszusgitározik

McCartney alaphangszere a basszusgitár, tízből kilencszer ez lóg ott a nyakában. Az egyik legemlékezetesebbet pedig akkor is a Come Togetherben játssza rajta, ha ez inkább Lennon-szerzemény.

Az apa

A legnagyobb gyerekgyárosok listájára ugyan nem fért fel, de azért a többségnek ezen a vonalon is feladja a leckét Paul McCartney: négy saját és egy örökbefogadott gyereket nevelt fel, köztük a világhírű divattervezőt, Stella McCartney-t.

Közjáték: Paul McCartney gitározik

Noha a Beatlesnek két gitárosa is volt, McCartney néha maga is játszott a hathúros hangszeren. A Drive My Car vadállat szólója például pont az ő műve.

A polihisztor

Jó, Paul McCartney-nak nem volt elég két zenekar és egy szólókarrier sem, kellett neki még pár zenei projekt, hogy legyen vagy hatvan lemeze és több száz dala, van ez így. Na de hogy jött ehhez még több mint tíz filmszerep is?! Egye fene, mondjuk, hogy együtt jártak a zenével: a Beatles-filmek adottak voltak, a többit meg hozták magukkal. Viszont akkor árulja már el valaki, hogy került mindemellé oda a festészet is? Merthogy igen, Paul McCartney a profin festő hírességek klubjában is ott van, és jegyzik is a képeit.

Közjáték: Paul McCartney akusztikus gitáron játszik

Nyilván megy neki villany nélkül is a dolog: ott penget például minden idők egyik leghíresebb akusztikus dalában, a Yesterdayben, amit történetesen ő is írt.

A jó ügyek embere

A jó ügyek melletti kiállás jóformán kötelező a sztárvilágban, de Paul McCartney ezen a téren sem csak a kötelező penzumot tudja le. Eleve rengeteg ügyben érdekelt a vegetarianizmus népszerűsítésétől az állatvédelmen át a taposóaknák elleni küzdelemig, másrészt nem is éri be azzal, hogy jótékonysági fellépéseket ad és alapítványokat támogat vagy hoz létre. Ha arról van szó, akár még túl is tolja a biciklit: egyszer például már rappelt is a húsmentes hétfőket promotálva, máskor pedig levelet írt az egészségügyi okokból húst fogyasztó dalai lámának, hogy miért nem vegetáriánus.

Közjáték: Paul McCartney billentyűzik

Egy ilyen multiinstrumentalista repertoárjából nyilván nem hiányozhat ez a kulcshangszer. Az A Day in the  Life-ban elég szépet is klimpíroz emberünk. 

A bizarr legenda

A legnagyobb sztárok idővel mitikus hősökké nemesednek, ez tiszta sor, Paul McCartney esetében viszont még ebben is van egy (vagy öt) csavar: a zenészről évek óta az járja az erre fogékony körökben, hogy 1966-ban meghalt, és azóta egy hasonmása éli helyette az életét. A “Paul is dead” mára urbánus legendából és összeesküvés-elméletből egyfajta össznépi játék és humorforrás lett, amelynek keretében az érdeklődők cifrábbnál cifrább bizonyítékokat gyűjtenek az elmélethez, és Paul Is Live című koncertlemezével már maga az érintett is beszállt a mókába.

Közjáték: Paul McCartney dobol

Back In the U.S.S.R. from JHu on Vimeo.

Ezt már talán csak a teljesség kedvéért is tudja – vagy azért, mert egy kicsit hatalommániás. McCartney többször annyira elégedetlen volt Ringo Starr stúdiós teljesítményével, hogy utólag belenyúlt társa dobtémáiba, a Back in the USSR-t pedig egyenesen saját kezűleg ütötte fel.

És még a maradék is kitesz egy teljes életet

A döbbenet ebben az egészben az, hogy Paul McCartney-nak még akkor is mozgalmas élete van, ha az eddigiektől eltekintünk: 1960-ban például letartóztatták egy óvszer felgyújtásáért (sötétben kellett pakolnia, épp az volt kéznél, csak aztán gyújtogatásnak hitték a dolgot); 2001. szeptember 11-én egy repülő ablakából nézte végig New York fölött, ahogy az egyik eltérített gép a WTC-be csapódik; a katasztrófa után adott jótékonysági koncertjéért a New York-i rendőrség tiszteletbeli nyomozóvá avatta, és még hosszan sorolhatnánk. De helyette inkább maradjunk annyiban, hogy éljen hosszan ő, és legyen továbbra is ilyen aktív, mert nagyon bírjuk, úgy, ahogy van.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top