Sztárok

Stohl András és Ancsika egymást támogatva szakítottak

Szinte nincs olyan területe az életnek, ahol ne nyitott volna új lapot Stohl András. A színész fél évvel válása után boldogságra talált.

Új munka, új szerelem, új élet – röviden így lehetne összefoglalni Stohl András elmúlt fél évét. A magánéletéről ritkán nyilatkozó színész a Borssal most kivételt tett, és elmesélte, milyen a viszonyuk volt feleségével, Ancsikával, akivel egymást támogatva vészelték át a szakítást.

Stohl András és Ancsika egymást támogatva szakítottak

“Ancsival rendben vagyunk, hála istennek! Azért nyilván nagyon nehéz ez! Tizenkét év után egy szakítás fájdalmas, de mindketten felnőttek vagyunk, és mindketten szeretjük a másikat – és természetesen a gyerekeket. Ezért is azt gondolom, hogy mindezt nagyon kulturáltan, és emberi módon sikerült megoldanunk” – mondja a színész.

Stohl András új szerelme pedig ott segít, ahol tud. “A párom ebből a szempontból könnyebb helyzetben van. Benne nincs fájdalom, a fájdalom Ancsiban van. Ő nyilván nagyon nyitott lenne arra, hogy segítsen nekem bármiben. Így ismert meg, ezzel pontosan tisztában van, és el is fogadta ezt. És ő is pontosan látja ma már, hogy nem mulatozni járok, hanem dolgozni” – árulta el Stohl.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top